Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-25 21:10:00

Embertelen körülmények között tartotta 148 kutyáját a karcagi "szaporító"

148 kutyát találtak egy karcagi férfi házának környékén. A tenyésztőnek nehezen nevezhető, szaporítással foglalkozó tulajdonos embertelen körülmények között tartotta az állatokat. A kölykök hangszálait kivágta, hogy így akadályozza meg a kutyákat az ugatásban.

A rendőröket is megdöbbentette, amit a karcagi házban találtak. A férfi 99 kutyát tartott rossz és zsúfolt körülmények között. Az állatok nagy részének nem volt hangja: feltehetően eltávolították a hangszálaikat, hogy ne keltsen gyanút az ugatásuk, ezzel maradandó egészségkárosodást okozva a kutyáknak – részletezte híradónknak Bálint Ferenc Levente, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei RFK sajtóreferense.

Ezt követően a férfi másik házában még 49 kutyát találtak a rendőrök, és több millió forint is előkerült. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy ő szaporítással foglalkozik, abból van a pénze.

Az állatvédők szerint, aki ilyen helyen vásárol kutyát, csak segíti a kegyetlenkedést. Edelényi Bernadett, állatvédő úgy gondolja, megfelelő magyar jogrendszer mellett ilyen nem fordulhatna elő.

A 31 éves férfit a rendőrök előállították, kihallgatták, Ő beismerte a bűncselekmény elkövetését. Állatkínzás miatt indult ellene eljárás. A Karcagon talált kutyákat állatvédők vitték el.

Állatkínzásért felel a kutyaszaporító

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink