Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-22 20:37:00

Upor László: olyan államellenes bűncselekményekkel vádolnak bennünket, amik ellen feljelentést fogunk tenni

Nyolc napig van még hivatalban Upor László, a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) leköszönő rektor-helyettese. A fennmaradó időben előkészülnek arra, hogy a lemondási idejük leteltével is rendben tudjanak folyni a dolgok az egyetemen.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Upor László arról beszélt, csak az lehet a megoldás, ha azok, akik előidézték ezt a helyzetet, visszalépnének. Szerinte az egyetem egyébként is összeforrott közössége még sosem volt ennyire egységes, mint most.

Sztrájk

Az egyetem dolgozói szeptember 10-én jelentették be, hogy benyújtották sztrájkköveteléseiket a kormányhoz. Az SZFE rektorhelyettese és kancellárja, mint munkáltató, valamint az egyetem dolgozóit képviselő sztrájkbizottság közti egyeztetés a sztrájkkövetelésekről szeptember 23-án, szerdán délelőtt kezdődik. Ezt követően összesen hét napon keresztül folynak majd a tárgyalások.

A követeléseik a következők:

1. Garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát!
2. Állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit!
3. Az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg!
4. Az egyetem rektorát, intézetvezetőit, osztályvezetőit demokratikus úton, a szenátusi képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhassa meg!
5. Garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait!

A leköszönő rektor-helyettes véleménye szerint a Vidnyánszky Attila nevével fémjelezett kuratórium sokszor vérig sértette az egyetem közösségét. 

Mint mondta, eddig egyoldalú diktátumokat és sajtón keresztüli üzeneteket kaptak. Elmondása szerint az augusztus 27-i egyeztetésre azért nem ment el, mert az egyeztetésen 24-i keltezéssel aláírt alapdokumentumokkal jelentek meg a kuratórium tagjai, amiben már le voltak fektetve, hogy az egyetem autonómiáját megnyirbálják – mondta Upor.

Feljelentést tesznek

„Egyre súlyosabb vádakkal illetnek minket, sok-sok hónapja komoly lejárató-kampány zajlik az egyetemünkkel szemben. olyan államellenes bűncselekményekkel vádolnak bennünket, amik ellen feljelentést fognak tenni”

– jelentette ki a rektor-helyettes. Hozzátette: azt az intézményt alázzák, amit felügyelniük kellene.

Arról is szólt Upor László, hogy Vidnyánszky Attiláék belenyúltak az általuk korábban megszerkesztett dokumentumba, egy változtatással kívülről kinevezhető lenne két rektor-helyettes, akik a kancellárokkal együtt mindenről dönthetnek. „Ez ellene megy az Alaptörvénynek és a nemzeti felsőoktatási törvénynek is” – fogalmazott.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink