Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-22 13:03:00

LMP: addig nem lesz méltó idősellátás, amíg nem emel bért az állam

Az LMP országos elnökségének titkára szerint addig nem kapnak méltó ellátást az idősek, amíg az állam nem emel bért az idősgondozásban, a munkaerőhiányt ugyanis csak ez oldhatja meg.

Ungár Péter keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján tragikusnak nevezte a szociális szektorban dolgozók bérhelyzetét, ahol az emberek több mint 70 százaléka nem keres többet a garantált bérminimumnál.

Az országgyűlési képviselő azt is vélelmezte, hogy a szaktárcának "fogalma sincs, milyen munkaerőhiány van az állam által fenntartott intézményekben". Felidézte: nemrég kiderült, hogy a bázakerettyei pszichiátriai otthonról annak ellenére állította a minisztérium, hogy megvan a törvényben előírt ápolói létszám, hogy valójában lényegesen kevesebben dolgoztak ott a kelleténél.

A képviselő azt is kifogásolta, hogy míg tavaly még tudható volt, milyen hosszan kell várnia annak, aki be akar jutni egy idősotthonba, idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy informatikai fejlesztésre hivatkozva már nem teszi közzé az adatot, és kérésre sem adja ki.

A politikus emlékeztetett: tavaly a specifikus ellátást nyújtó, demensek számára fenntartott intézmények 2,5-3 év várakozási időt jeleztek. Úgy ítélte meg: ez idén sem változhatott érdemben, sőt a vírushelyzet miatt akár romolhatott is, a férőhelyek növelésének pedig szintén gátat szab a munkaerőhiány.

Ungár Péter szerint hiába próbálná az Emmi az egyházakra "tolni a feladatot", a jelentős felújításra szoruló kastélyépületekben lévő intézményekben még a megnövelt normatíva sem nyújt kellő fedezetet a méltó ellátáshoz, így az egyházak is kevésbé szeretnék azokat átvenni.

Egészségügy: létszámhiány van a szociális intézményekben

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink