Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-16 10:11:00

Nem minden gyógyult koronavírusos szervezete termel elegendő ellenanyagot

Az eddigi tapasztalatok szerint minden ötödik, a koronavírus-fertőzésen átesett ember szervezete termel elegendő ellenanyagot, így tőlük le lehet venni a vérplazmát - mondta Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese szerda reggel az M1-en.

A rektorhelyettes szerint az ellenanyag néhány hónapon keresztül megtalálható a betegségen átesettek szervezetében, így a várplazmájuk felhasználható az úgynevezett plazmaterápiához.

Kiemelte, hogy minden beteg jobban lett, aki eddig plazmát kapott, s a javulás - a gyulladásos panaszok csökkenése - már másnap jelentkezett. Sőt, ha a terápiát időben végezték el, akkor ez elegendő volt ahhoz, hogy túléljék a betegséget - tette hozzá.

Kitért arra is, a plazma - fagyasztva - néhány hónapig eltartható készítmény; az orvosok most az első hullám idején levett plazmákat használják fel, de ezen a héten kezdődik az új vérplazmák begyűjtése.

Lacza Zsombor szerint egy betegtől egy és három egység közötti vérplazmát tudnak levenni, s körülbelül ennyi kell a terápiához is, tehát egy donor egy betegen tud segíteni.

Szólt arról is, hogy a magyar kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a vérplazmában található hasznos molekulákból egy koncentrátumot készítsenek és így gyógyszert állítsanak elő, de ennek az átfutási ideje 1-3 év között van.

Gyógyszer készül a koronavíruson átesett betegek vérplazmájából

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink