Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-16 05:20:00

Nagy a baj Hévízen

A hazai viszonylatban gazdagnak számító Hévíz is megszorításokra kényszerül a koronavírus-járvány miatt. 20 százalékkal kell csökkenteniük a kiadásaikat, mert a bevételeik egy jelentős része elmaradt. Nem érkeztek turisták, így a tervezettnél kevesebb idegenforgalmi és iparűzési adóra számíthatnak, de a súlyadó elvonása sem tett jót a település gazdálkodásának.

A hévízi kényszertakarékosság több ember állásába került. A város polgármestere híradónknak azt mondta: 24 embernek kellett felmondaniuk, és megszüntettek további 12 üres állást. A nehéz helyzetet több lépcsőben próbálták kezelni. Most egy -20 százalékos átstrukturálást kértek az intézményvezetőiktől, amibe beletartozik a polgármesteri hivataltól kezdve a sportkörig, a szociális szférán keresztül az óvodáig minden – magyarázta Papp Gábor.

Bár Hévízen a korábbinál több belföldi turista foglalt szálláshelyet, a külföldiek elmaradásának következtében a korábbi bevétel felét sem érték el a szálláskiadók. Az első hét hónapját tekintve az idei vendégéjszakák száma csupán a 45 százalékát tudta elérni az egy évvel korábbi értékeknek – részletezte híradónknak H. Horváth Orsolya, főtanácsadó.

Hévíz polgármestere azt mondta, hogy hosszan elhúzódó válságra készülnek, a szigorításokra pedig azért volt szükség, mert így lehet egyensúlyhoz közeli gazdálkodást kialakítani. Arra készülnek, hogy ha visszaáll a turizmus a korábban megszokott szintre, akkor újra alkalmazni tudják azokat, akiktől most kénytelenek voltak megválni.

Megszorítások és elbocsátások Hévízen

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink