Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-16 13:50:00

Bródy János elárulta, miért tárgyalt Demeter Szilárddal

„Mostanra távol kerültem a lelkes idealizmustól” – mondta az ATV Start című műsorában Bródy János. A zenész, aki művészetével hosszú évtizedek óta reflektál a kor eseményeire, most úgy látja „sötétül az ég”, de továbbra is fontosnak tartja, hogy az ember kiálljon a számára fontos ügyekért, ezért is vállalt szolidaritást maga is a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Bródy továbbá elárulta azt is, miért ült le tárgyalni Demeter Szilárddal, a magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztossal.

Gáz van, babám címmel debütált Bródy János legújabb nagylemeze. Az album egyszerre reflektál aktuális jelenségekre, és a múlt egy darabjára: a Tűz van, babám! című 1967-es filmklasszikusra.

Bródy János mikor először látta Miloš Forman filmjét, elhatározta: írni fog egy dalt a filmről. Ám Novák Péter megelőzte: 1994-ben kiadta saját Tűz van, babám című albumát. „Ez egy jó pár évig visszatartott” – vallotta be Bródy.

Dilemmáját menedzsere oldotta fel, aki úgy gondolta „gáz van” módosítással a jelenlegi helyzetre is sokkal jobban reflektálna a cím, ez pedig megindította a zenész fantáziáját.
Bródy János (aki zenéjével mindig igyekezett az adott időszak meghatározó eseményeire reagálni) úgy vélekedett: bár a műfaj ilyen szempontú szerepvállalása a 60-70-80-as években élte fénykorát, még manapság is hasonló szerepet tölt be.

Ennek okát abban látja, hogy a zene műfaji sajátosságaiból adódóan könnyen hagynak maradandó nyomot az emberben, így tudják hatékonyan átadni az általuk hordozott információt, és hatással lenni a hallgatóság világszemléletére. „Ezért fontos, hogy miről szólnak a dalok, hiszen változást hozhatnak” – vélekedett.

Ugyanakkor bevallotta: mostanra távol került a „lelkes idealizmustól”. Mint elmondta: a korral belátta, hogy az történelem ciklikusan ismétli önmagát, és bizonyos áramlatokkal nagyon nehéz szembeszállni. Mindezek ellenére azonban továbbra is fontosnak tartja, hogy kiálljon az ember bizonyos ügyek mellett, ezért is adott szolidaritási koncertet még szeptember elején a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél, és ezért írta alá az intézmény petícióját is. „Kétségtelenül sötétül az ég” – vélekedett az események kapcsán.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem bánta meg, hogy Szörényi Leventével közösen leült tárgyalni Demeter Szilárddal. Hangsúlyozta: ő mindig a párbeszéd híve volt, attól függetlenül melyik oldal találta meg. A mindenkori hatalom korábban is mindig őket találta meg (akik Szörényivel közösen egy új műfajt honosítottak meg az országban), de ő sosem zárkózott el senkitől – idézte fel. „Mindig hajlandó voltam leülni olyanokkal is, akikkel egyébként nem értettem egyet, mert hittem abban, hogy a dalok hatással lehetnek a társadalom különböző rétegeire” – fogalmazott.

Végezetül elmondta 50 éves pályafutását (melyből 40 évet önálló előadóként töltött) nem tervezi egyelőre befejezni. Amíg van rá igény, addig folytatja munkásságát.

Gáz van, babám címmel megjelent Bródy János új nagylemeze

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink