Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-14 09:55:00

Neymar lekevert egyet, kiállították, de csak azt bánja, hogy "nem vágta pofán azt a s**gfejt"

Öt kiállítást hozott a francia labdarúgó-bajnokság Paris SG-Olympique Marseille rangadója, amely után Neymar rasszizmussal vádolta meg az ellenfél egyik játékosát.

A brazil szupersztár koronavírus-fertőzése miatt csak pénteken állt újra edzésbe. A vasárnapi találkozón - 1-0-s vendég vezetésnél - a hosszabbításban egymásnak ugrottak a két csapat játékosai egy szabálytalanság után. A tülekedésben Neymar a tarkóján megütötte a spanyol Alvaro Gonzalezt, ezért piros lapot kapott. A pályáról levonulva többször azt mondta a bírónak:

"Rasszizmus nem!" - miközben Alvaróra mutatott.

A meccs után a Twitteren azt írta az egyetlen dolog, amit megbánt, hogy „nem vágtam pofán azt a seggfejt”.

Neymar már az első félidőben szólt a játékvezetőnek arról, hogy Gonzalez rasszista megjegyzéseket tesz rá.

Thomas Tuchel, a PSG német vezetőedzője a találkozó utáni sajtótájékoztatón kitért rá, Neymar azt mondta neki, rasszista inzultusról volt szó, de hozzátette, ő maga nem hallotta, mit mondott az ellenfél.

"Neymar egy kicsit ideges volt, remélem, ehhez semmi közünk. És azt, hogy ez nem rondít bele a győzelmünkbe. Nincs helye rasszizmusnak a labdarúgásban, de nem hinném, hogy erről lett volna szó" - nyilatkozott André Villas-Boas, az OM portugál trénere, hozzátéve, hogy "volt egy köpés is Di Maria részéről, de ez egy klasszikus ütközet".

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink