Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-10 12:08:00

Nagyon komoly terhelés alatt vannak az egészségügyi dolgozók

A Független Egészségügyi Szakszervet elnöke szerint az egészségügyi rendszer sok tekintetben most is működésképtelen. A dolgozókat pedig nem készítettek fel megfelelően a nyár folyamán a járvány második hullámára.

„Jelentős a létszámhiány, az elmúlt hónapokban még nagyobb lett, több ezer fővel csökkent az egészségügyben, illetve a szociális ágazatban dolgozók száma” – erről Soós Adrianna beszélt az ATV Start című műsorában. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke hozzátette: nyolcezer 65 év feletti dolgozó van.

Soós elmondása szerint nagyon komoly terhelés alatt vannak az egészségügyi dolgozók a járvány második hulláma alatt.

Szerinte a rendszer sok tekintetben most is működésképtelen. Sok műtétet kellene elvégezni, amire nincs kapacitás, alapvetően a személyi feltételek hiánya miatt. A koronavírusos betegek ellátására kijelölt kórházak közül is több ott tart, hogyha több beteg bejön, akkor már más helyről kell személyzetet kérni, mert a kórházban nincsen átcsoportosítható kapacitás.

A Magyar Orvosok Szakszervezetével közösen írtak egy levelet Orbán Viktornak, hogy sürgős intézkedésekre van szükség a személyi állomány megerősítésében, ami azt is jelenti, hogy bérintézkedéseket előre kellene hozni, és minden esetben valamilyen pótlékot kéne adni az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozóknak.

Soós úgy véli, ez a nyár úgy ment el, hogy a személyi feltételek tekintetében nem készítettek fel a dolgozókat úgy, ahogy kellett volna, sem az eszközök használatára, sem arra, hogy mi fog történni akkor, ha az egészségügyi, szociális ágazatban dolgozók 5-10 százaléka kiesik egy esetleges megfertőződés miatt.

500 jegy a mentősöknek

Az elmúlt időszakban önfeláldozó munkát végző magyar egészségi dolgozók számára különítsenek el legalább 500 belépőt a budapesti Szuperkupa-döntőre - ezt Csányi Sándor, az MLSZ és Aleksander Čeferin az UEFA elnöke közösen kezdeményezte. A jegyeket a mentőszolgálati dolgozóknak ajánlják fel.

A szakszervezeti elnök „elborzasztónak” tartja ezt a meghívást, miután az új intézkedés szerint nem lehet tartani az egészségügyben konferenciákat, továbbképzéseket.

Szerinte az is problémákat vet fel, hogy 500 mentőst egyszerre vonnának ki a meccs idejére, miközben náluk is nagy a létszámhiány. Bár minden gesztusnak örülnek, de kockázatos egészségügyi szempontból is – tette hozzá.

Az elnök arról is szólt, hogy azt nem bírná ki a rendszer, ha mondjuk egy megfertőződés miatt az 500 mentős karanténba kényszerülne.

Nincs elég dolgozó a kórházakban, rendelőkben!

atv.hu

 

Ajánlom

További belföldi híreink