Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-10 20:26:00

Gulyás Gergely: a kormány nem tudja feloldani a patthelyzetet SZFE-ügyben

A Kossuth téri dolgozószobájából látta az SZFE-s tüntetést vasárnap, és a látvány jó érzéssel töltötte el, mivel kulturáltan viselkedő tüntetők szabadon gyűltek össze, és nem kellett félniük a rendőröktől. Erről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A miniszter szerint a kormány nem része az SZFE körüli vitának, mivel az egyetem feletti kormányzati felügyelet megszűnt. A tüntetők most mintha visszakívánták volna a kormányt mint felügyelőszervet.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban nyolc magyar felsőoktatási intézményben volt modellváltás, ebből hétben zökkenőmentesen zajlott le a váltás. A miniszter hangsúlyozta: a kuratórium tagjai a saját területükön elismert személyiségek, megérdemlik az esélyt a bizonyításra. Hozzátette: a kuratórium nyitott a tárgyalásra mind a diákokkal, mind az egyetem lemondott vezetőivel.

Hangsúlyozta: a tiltakozóknak nem az állammal kell tárgyalniuk, mert a kormány szereplő fél az SZFE-ügyben, hanem a kuratóriummal. A kormány nem tudja feloldani a patthelyzet – tette hozzá Gulyás Gergely.

Lehet tüntetni, szabad országban élünk – mondta a kancelláriaminiszter, hozzátéve: aki akar, tanuljon, aki pedig azt szeretné, alapítson magánegyetemet.

A miniszter ismételten hangsúlyozta: a kuratórium a szenátussal is nyitott a párbeszédre, hozzátéve: a felsőoktatási modellváltás célja, hogy az állam ne szóljon bele a felsőoktatás kérdéseibe. Szerinte a kuratóriumi tagok kinevezésével kapcsolatos döntés felelőssége a kormányé, de minden további kérdés már a kuratórium és az egyetem ügye.

A kormány nem az SZFE-re dolgozott ki egy modellt, hanem a felsőoktatásra, és az új modell egy éve működik a Corvinuson, különösebb vita nélkül.

A koronavírus-teszteléssel kapcsolatos kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt hangsúlyozta: amit az állam fizet, azt az adófizetők fizetik, ezért a teszteléssel kapcsolatos kérdésekben szerinte érdemes az orvosi protokollt, konkrétan a WHO javaslatát követni.

Ezen túlmenően Gulyás Gergely kijelentette: nem kell bezárni az országot ott, ahol nem feltétlenül szükségesek a korlátozások. Ami a tesztelési kapacitásokat illeti, Gulyás Gergely elmondta: a mentők tegnap bővítették a teszt vételével kapcsolatos kapacitásaikat, így 24, legfeljebb 48 órán belül tudnak tesztelni. A miniszter hozzátette: február vége – március eleje óta figyelnek rá, hogy szakmai kérdéseket ne a politika döntsön el.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink