Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-08-23 07:28:00

Egészségpolitikus: „az ágazat léte, működése nagyon súlyos veszélyben van"

Hat és fél ezer dolgozó tűnt el egy év alatt az egészségügyi rendszerből a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint. A szervezet elnöke úgy látja: leginkább az alacsony bérek miatt hagyják el a pályát a szakemberek. Havas Szófia szerint súlyos veszélyben van az ágazat működése.

„Én úgy gondolom, hogy hosszú heteknek kell eltelnie addig, amíg visszaáll a teljes rend, legoptimálisabb viszonyok között várhatóan körülbelül két hónap, de inkább annál valamivel hosszabb-rövidebb idővel több.” Napra pontosan két hónap telt el Kásler Miklós nyilatkozata óta, a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint azonban nyoma sincs a változásnak. Sőt: Soós Adrianna szerint tavalyhoz képest 6 és fél ezerrel kevesebb a szakember így – mint mondta – meggyengült egészségügy áll szemben a járvány következő hullámával.

„A munkakörülmények, az alacsony keresetek, a túlterhelés miatt továbbra sem sokan jönnek fiatalok a szakmába, miközben öregszik az állomány és egyre többen mennek el nyugdíjba. Az egyik ok továbbra is az, hogy késlekednek azok a bérintézkedések, amelyek továbbra is szükségesek lennének” – fogalmazott a szakszervezeti elnök az ATV Híradójának.

Soós Adrianna szerint a kevesebb alkalmazott miatt csökkent kapacitással tud csak működni az ellátórendszer is. A KSH adatai szerint az aktív ágyaknak 53 százalékát használják most, szemben a tavalyi 68 százalékkal. A krónikus férőhelyeknek is csak a fele foglalt, egy éve 85 százalékát használták ki.

„Az ágazat léte, működése nagyon súlyos veszélyben van…”

– véli Havas Szófia, aki úgy látja: a járványhelyzet rámutatott az egészségügyi rendszer hiányosságaira, és arra, hogy Európa-szerte nagy szükség van a kelet-európai munkaerőre, ezt pedig ki is használják a magyar szakemberek.

Az egészségpolitikus szerint „fiatal, kevésbé fiatal szakorvosoknak a fizetése 3-400 ezer forint, a nővéreké mondjuk 200 óra túlmunkával éri el a 200 ezer forintot, nyilván ennyi pénzért, ilyen nehéz munkát, ilyen felelősségteljes munkát elvállalni, elvárni tőlük ez nagyon nehéz.”

A DK szakpolitikusa szerint a kormány felelőssége, hogy stabilizálja az egészségügy helyzetet. László Imre azt mondja, „Az emelések is végső soron majdnem az infláció mértékében történtek meg, jelzésértékűen, stabilizálni a terület működését minden irányban: finanszírozás, feltételek biztosítása, ez az egyetlen lehetőség ma.”

Nincsenek könnyebb helyzetben a szociális ágazat dolgozói sem, ott 13 ezerrel csökkent az alkalmazottak száma, és anyagi helyzetük is rosszabb, mert az egyszeri juttatásból is kimaradtak.

Az EMMI az ATV Híradójával azt közölte, hogy nem helytállóak a Népszavában megjelent állítások. Szerintük ugyanis jelentősen nőtt az egészségügyi dolgozók megbecsülése, aminek hatására az utóbbi évben csaknem hatezerrel több orvos dolgozik, és csökkent az elvándorló szakemberek száma is.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink