Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-08-20 05:12:00

Drágulhat a temetés Budapesten, sokan hazaviszik az urnákat

Eddig ugyanis évente több száz millió forint hiányt pótolt ki a Budapesti Temetkezési Intézet költségvetésében a Fővárosi Önkormányzat, de azt mondják, hogy ezt a támogatás nem tudják tovább fenntartani áremelés nélkül.

A temetés nem olcsó: míg egy hamvasztás 200-250 ezer, addig egy koporsós temetés ára 350 és 500 ezer forint között mozog.

Az urnasíros temetések árát most 15, a koporsósokét pedig 20 százalékkal emelnék.

Fontos azonban azt megjegyezni, hogy a hatósági ár a teljes költségnek csupán a 39-58 százalékát teszi ki. A további rész a temető, valamint a temetési szolgáltató által felszámított díj.

Az abcug.hu egy korábbi cikkéből azonban az derül ki, hogy sok család nehezen vagy egyáltalán nem tudja kigazdálkodni a temetkezések árát, ezért sokszor vállalkozásoknál a polcon sorakoznak az eltemetetlen hamvak, amelyeket sosem fizettek ki. Gohér Zsuzsa polgári búcsúztató szerint sokan egyszerűen csak hazaviszik az urnákat.

"Valóban gyakran előfordul, hogy a család a hozzátartozók hazaviszik az urnát a hamvakat. Ennek két oka van. Az egyik, hogy érzelmileg, kegyeleti okokból teszik ezt meg. A másik pedig nyilvánvalóan az, hogy ez egy anyagi természetű ok. Azt, hogy milyen arányban fordul ez elő, mi nem tudhatjuk."

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az ATV Híradónak azt mondta, hogy az emelésre azért van szükség, mert az elmúlt három évben összesen 1,7 milliárddal kellett kipótolnia a Budapesti Temetkezési Intézet költségvetését.

Drágulhat a temetés a fővárosban

 

"Ez azt jelenti, hogy nagyságrendileg minden egyes temetéshez a fővárosiak a közös pénzükből 34 ezer forinttal járultak hozzá, mert ekkora kompenzációs igénye volt a temetkezési intézetnek."

A főpolgármester-helyettes szerint fontos szempont az is, hogy bár a temetői alkalmazottak bére 58 százalékkal emelkedett, még így is nehezen találni dolgozókat. A jelenlegi pénzért ugyanis egyre kevesebben vállalják a munkát.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink