Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-08-13 16:38:00

"Közömbös tétlenség" - kiakadt a Fideszre az MSZP-s politikus

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy augusztusban fizessen tizenharmadik havi családi pótlékot a gyermekek iskolakezdésének segítéséért - mondta Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

A szocialista politikus kifejtette, a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt a családok a korábbiaknál is nehezebb helyzetben vannak az iskolakezdés előtt. "Brutálisan" nőtt a munkanélküliség, "elszálltak az élelmiszerárak", emellett az iskolaszerek is 10-20 százalékkal drágultak - sorolta Bangóné Borbély Ildikó, hozzátéve, a Fidesz mindezt "közömbös tétlenséggel" figyeli, és emiatt egyre több család kénytelen hitelt felvenni a gyerekek beiratkozásának finanszírozásához.

Azt mondta:

iskolakezdés alapfelszereléseinek beszerzése gyermekeként 35-40 ezer forintba kerül, miközben a kormány úgy megadóztatta az iskolakezdési cafeteria-juttatásokat, hogy a munkaadóknak már nem éri meg azt biztosítani.

A kabinet ezzel átlagosan 20-30 ezer forintot vett ki a családok zsebéből - tette hozzá. Bangóné Borbély Ildikó közölte, követelik, hogy a kormány adja vissza az iskolakezdést támogató cafeteriát, a plusz egyhavi családi pótlék mellett pedig növelje ennek a támogatási formának az összegét.

A Fidesz reagált Bangóné Borbély Ildikó nyilatkozatára. A közleményt változtatás nélkül közöljük:

"Ha a baloldalon múlna, akkor se ingyenes tankönyv, se családi adókedvezmény, se családtámogatások nem lennének - Reagálás Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) nyilatkozatára

Ha a baloldalt valóban egy percig is érdekelné a gyermekes családok megélhetése, akkor támogatták volna az eddigi családvédelmi és gazdaságvédelmi intézkedéseket, a családi adókedvezmény bevezetését és bővítését, a kisgyermekes családokat segítő támogatásokat, a devizahitelek eltörlését, az otthonteremtési támogatások bevezetését és az ingyenes tankönyvprogram bevezetését. A baloldal azonban tizedik éve minden családtámogatást elutasít és támad, ha rajtuk múlna, akkor ma se ingyenes tankönyv, se családi adókedvezmény, se családvédelmi intézkedések nem lennének.

A baloldal kormányzása alatt is sorozatos megszorításokkal sújtotta a gyermekeseket, elvette tőlük a családi adókedvezményt, devizahitelekbe, eladósodásba taszították őket, duplájára emelték a munkanélküliséget, és hagyták, hogy a piaci szereplők a családok kárára a tankönyvek árán is nyerészkedjenek. A Fidesz-KDNP kormányzása óta egyre bővülnek a családtámogatások, a járvány okozta válság ellenére is növeljük a gyermekesek támogatását, megvédjük a magyar emberek munkahelyét és a szeptemberben induló tanévben már minden általános és középiskolai tanuló ingyen kapja a tankönyvet."

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink