Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-08-09 10:30:00

Fordulatot vett az élete a járvány miatt: a kígyókat és pókokat BKK-ellenőri karszalagra cserélte

Mihálynak tele volt a naptára egészen novemberig. Előadások előadások hátán, ahol bemutatta a különféle állatokat gyerekeknek. A koronavírus azonban keresztülhúzta a számításait. Jegyellenőrnek állt, hogy biztosíthassa családja és állatai megélhetését.

Iskolákba, óvodákba, szabadidős rendezvényekre hívták, hogy meséljen a közönségnek a különféle fajokról. A koronavírus azonban közbeszólt, és egy szempillantás alatt üressé vált az a bizonyos naptár – írja a Blikk.

Mivel az állatai mellett a családjáról is gondoskodnia kell Mihálynak, és az előadások elmaradásával ott állt, hogy bevétel nélkül maradt, alternatív megoldást kellett találnia. „Fogytak a tartalékaim és már láttam, hogy nem fog olyan hamar visszarendeződni minden. Gondolkodtam, milyen munkát tudnék elvégezni, és akkor eszembe jutott, hogy a bakancslistámon rajta volt, hogy egyszer ellenőri karszalaggal szeretnék dolgozni. Egy ismerősöm szólt, hogy van felvétel, júniusban munkába is álltam” – mesélte a portálnak.

A jegyellenőrzésben eddig még nem volt gyakorlata, de ez az év a jegyekről, a bérletekről, és a karszalagról, abban a reményben, hogy jövőre helyreáll a rend.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink