Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-08-04 12:24:00

Újabb fordulat a benzinkutas gyilkosság ügyében: megszólalt az érdi család ügyvédje

Az ATV Híradónak az ügyvéd azt mondta: ügyfelei fegyvertelenül mentek el a benzinkúti találkozóra, azt gondolták, békésen elrendezhetik a régóta húzódó konfliktust.

Újabb részletek derültek ki a múlt heti érdi halálos tömegverekedés kapcsán. Mint ismert, csütörtök este egy enyingi családból 16 férfi megjelent egy érdi benzinkúton, hogy leszámoljon a velük rokoni kapcsolatban álló érdi családdal. Sajtóhírek szerint a két család fiataljai közti házasság megromlott, ez robbantotta ki a konfliktust. A szócsaták és egymásnak üzengetések hónapok óta zajlottak közöttük.

Az ATV Híradójának birtokába került egy rendőrségi feljelentés is, melyet a verekedésben életét vesztett férfi édesanyja tett júliusban, ismeretlen tettes ellen. A jegyzőkönyv szerint júniusban több alkalommal megjelentek ordibáló férfiak a házuk körül, azt üvöltve, hogy „cigányok, meg fogtok dögleni”.

Ezt erősítette meg az ATV Híradónak nyilatkozó érdi családtagokat védő ügyvéd is. Bangó Zoltán azt mondta: a konfliktus során tettlegesség mindezidáig csak egyszer, júniusban Siófokon történt.

Akkor az enyingi csapat „Kést tett az érdi férj torkához, levizelték, és térden állva kellett az életéért könyörgnie.”

Az érdi család tagjait védő ügyvéd arról is beszélt, hogy habár a sajtóhírek úgy szóltak, hogy mindkét család ásóval és vascsővel, illetve szúró-vágó eszközzel érkezett a találkozóra, az ő álláspontjuk szerint a következő történt:

„Egyértelműen megállapítható volt az iratokból, hogy az érdi csapatnál egyáltalán nem volt fegyver. Tehát sem fegyver, sem súlyos sérülés alkalmazására alkalmas eszköz, tehát sem kések sem csákányok nem voltak. Szemben az enyingiekkel, akik viszont így érkettek a helyszínre."


Állítása szerint az érdiek" békés, polgári úton" szerették volna tisztázni a nézeteltérést. Éppen ezért választották a bekamerázott benzinkutat találkozási helyszínnek. A kamerafelvételeken látszik, hogy az enyingi család tagjai az érdi család gépkocsija köré gyűltek, és kirángatták annak utasait, közben pedig verekedésbe keveredtek az érdi család többi, helyszínre érkező tagjával is. A helyszínre érkezett az életét vesztett férfi fia is. Ő is sérüléseket szerzett: kezét szúrták már, a kórházból már kiengedték, jelenleg a Bűntetés- Végrehajtás Központi Kórházban tartózkodik előzetesben.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink