Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-08-03 12:45:00

Pénzügyi szakértő: ha jön a második hullám, itt Armageddon lesz

A KSH friss adatai szerint 398 ezer forint volt az átlagkereset májusban. Szakértők viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a statisztikák erősen torzítanak és legalább 1 millió ember ki is esett a mérésből.

Lovas Judit, Azenpenzem.hu szerkesztője szerint a májusi adatokban már benne van a válság. A KSH havonta közzéteszi az átlagkeresetet, ami csak az 5 főnél több embert foglalkoztató cégekre és a közfoglalkoztatottakra vonatkozik. A szakértő az ATV Start műsorában hangsúlyozta, hogy ebből a kereseti statisztikából az egyéni vállalkozók, a részmunkaidősök és a katás cégek is kiesnek, lényegében 1 millió ember nem is szerepel benne.

A statisztika nagyon torzít a Lovas Judit szerint, aki a medián keresletet tartja inkább érdekesnek, ami azt mutatja meg, hogy mennyi az az összeg, amennyit a legtöbben keresnek. Ezt a KSH lassan 4 éve nem teszi közzé.

A mostani számításnál ugyanis a foglalkoztatottak 70 százaléka nem éri el az átlagkeresetet, és a maradék 30 százalék húzza fel az összeget.

Ezért a szakértő úgy látja, hogy az egy hónapra kiadott statisztikák semmit nem jelentenek, mert még annál is kevesebb ember átlagkeresete van benne, mint eddig.
A nők és férfiak bére kapcsán megjegyezte hogy van némi közelítés, de a nyugdíjnál kemény 10 ezer forintos különbségek vannak a két nem keresete között.

A pénzügyi szektor hagyományosan magas keresetű, ezen felül a gáz-közmű szolgáltatók bérei voltak kimagaslóak ebben a hónapban. A kereskedelemben, oktatásban, egészségügyben dolgozóknak pedig alacsonyabbak a bérei.

Lovas Judit elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt nagyon komoly gazdasági krízis van, ez rá fogja nyomni a bélyeget a pénzügyi-gazdasági folyamatokra.

A második hullám kapcsán még sok a bizonytalanság, e nélkül 5 százalékos visszaeséssel számolnak az óvatos becslések.

Ha viszont újabb teljes zárás lesz, akkor Armageddonra lehet számítani a pénzügyi szakértő szerint, ami nem csak a magyar, hanem a világgazdaságot is padlóra küldi. Felhívta a figyelmet arra, hogy mi egy nyitott gazdaság vagyunk, ha jól is működünk, akkor sem tudjuk kivonni magunkat a körülöttünk zajló folyamatokból.

 

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink