Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-08-02 10:51:00

Fluor: sokszor éreztem, hogy mikor már a végét járom, még egyet belém rúg az élet

Hosszú Instagram-posztban értekezik a Wellhello frontembere szakmájáról, és saját tapasztalatairól.

Mint ismert, a kormány fenntartja a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályokat augusztus 15. után is, vagyis marad az 500 fős limit. Ez a korlátozás már a kezdetek kezdetén megnehezítette a művészek és a rendezvényszervezők helyzetét, de bíztak abban, hogy augusztusra visszaállhat minden az eredeti kerékvágásba, és akkor még menthető ez a szezon.

A kormány mostani döntése azonban komoly kihívás elé állította az előadóművészeket, és a háttérben dolgozókat. Sokan hangot is adtak csalódottságuknak, és kétségbeesésüknek, hogy mi lesz a szakmájukkal. Közéjük tartozik Fluor, azaz Karácson Tamás is, aki főleg a kommentelőkkel szemben fogalmazott meg kritikát.

Instagramján azt írja, nem várt sokat a magyar kommentkultúrától, „de az elkeseredett zenészek alatti hozzászólásokat olvasva elég aggasztó kép tárult elém”. Tisztázza azonnal, hogy „amiben mi dolgozunk, egy szakma, amit ki kell tanulni, amiben folyamatosan megmérettetve kell lenni, amire az életemet tettem fel és amibe ezerszer haltam bele, mert lelkileg sem egyszerű játék. Az én munkám nem ér véget a műszak után, ez egy 0-24-es történet folyamatos nyomás alatt, hatalmas felelősséggel terhelve” – folytatja.

Majd elkezdi részletezni: „sokszor vállaltam magam túl, sokszor éreztem, hogy mikor már a végét járom, még kivesz és még egyet belém rúg az élet. Rengeteg szorongással, álmatlan éjszakával járt már ez az egész. Volt, hogy nem tudtam, miért kapok nehezen levegőt vagy hogy miért kezdek el egyik pillanatról a másikra zokogni, aztán sugárban hányni. Jött a pánik és magam körül csak egy összeomló világot láttam, aminek a falai rám dőlnek, és kurvára nehezen jöttem ki a romjai alól. Annyi gyomrost kaptam egy időben, hogy már nem voltam benne biztos, hogy szerethető tudok lenni, hogy elég-e az, ami vagyok, hogy képes vagyok-e erre az egészre és hetente pszichológushoz járok a mai napig, hogy elbírjam a súlyt kvázi introvertált emberként egy ilyen műfajban. Az előadó nem egy színpadi robot, aki felmegy, lenyomja aztán helló, go haza, ez a legkisebb része a dolognak.”

Ami a kommentelőknek a kétkezi munkával kapcsolatos megjegyzéseit illeti, Fluor Tomi erre is kitér: „16 éve építem a karrieremet, minden pénzem, tudásom, idő, ami volt, beleraktam, mert ez az álmom, a mindenem és igen, a megélhetésem is. Ha szükség lenne rá, nem lenne büdös a kétkezi munka, ahogy régen sem volt az. Dolgoztam hentespultban, ahol napi 100 csirkét seggeltem le, csomagoltam szalag mellett tévéhátlapot éjszakás műszakban, melóztam tejüzemben, ahol azért ették az alkalmazottak a vajat, mert ingyen volt. Megfordultam már sok helyen, akadt olyan is, hogy péntekre 105 forintom maradt és azon agyaltam a non-stopban, hogy akkor mit tudok venni úgy, hogy a hétfői fizuig kihúzzam. Voltam az élet egyáltalán nem irigyelt oldalain is és bármit is melóztam, ekkora felelősséget és nyomással semmi nem járt. Szóval ha nem gond, nem tudom többre tartani a kapálást, mint az agyi munkát, a kitartást és az önmegvalósítást, a kreativitást. Nem is értem, hogy merülhet fel emberek fejében, hogy az az igazi munka, amitől fizikailag meg kell szakadni.”

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink