Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-08-01 05:10:00

Orosz–nyugati kapcsolatok Kína árnyékában

Oroszország a NATO-ellenes szovjet örökséggel ugyan nem szakított, de nem rendelkezik Kína versenyképességével. van-e Putyinnak a Nyugat elpusztítását célzó „mesterterve”, és kitől kell jobban tartani: az orosz medvétől vagy a kínai sárkánytól? A Hetek cikke.

Július 4-én életbe lépett az az alkotmánymódosítás, amely 2036-ig lehetővé teszi Vlagyimir Putyin elnök hivatalban maradását.  Az igazán jelentős külföldi visszhang is elmaradt, az azóta egyre többször felbukkanó, Oroszországgal kapcsolatos hírek is leginkább a nemzetközi geopolitikai ambíciókkal foglalkoznak. Zömmel arra hívják fel a figyelmet, hogy Moszkva a Nyugat összeomlását igyekszik elősegíteni, illetve a NATO elpusztítását tűzte ki célul.

Felosztott érdekszférák

A 2000-es évek legelején, a Putyin-éra kezdetén még reményre adott okot Oroszország és a Nyugat kapcsolatának alakulása, elsősorban annak köszönhetően, hogy Moszkva határozottan kifejezte szolidaritását a 2001. szeptember 11-i terrortámadást szenvedett Egyesült Államokkal.

Az idillnek viszont hamar véget vetett egyfelől az iraki invázió, melyet a Kreml az értékes energiatartalékokkal rendelkező térség feletti dominancia megszerzésére irányuló hódító hadjáratként könyvelt el. De rossz szemmel nézte az egykori Szovjetuniótól elszakadt államok átsorolását is a másik oldalra: a balti államok felvételét a NATO-ba, és a szomszédos országokban zajló „demokráciatelepítési” kísérleteket, vagyis a nyugatszimpatizáns kormányok hatalomra segítését célzó ún. „színes forradalmak” amerikai támogatását.

Moszkva NATO-ellenessége tovább nőtt 2007-től, amikor az iráni rakétafenyegetés indokával Amerika felvetette rakétavédelmi rendszerek Csehországba és Lengyelországba telepítésének ötletét. A rakétapajzs kérdésében még a két ország kapcsolatának „resetelését” kezdeményező, és a Bush-kormányénál engedékenyebb oroszpolitikát folytató Obama-adminisztrációval sem sikerült dűlőre jutni. 2010-ben ugyanakkor megállapodás (START–III) született a nukleáris robbanófejek és hordozóeszközök számának korlátozásáról.

A szerződés 2021-ben lejár, és májusban újraindultak az egyeztetések a helyettesítéséről – az Egyesült Államok egyéb feltételek mellett világossá tette, hogy szeretné, ha Moszkva segítene a tárgyalóasztalhoz ültetni Kínát is.

Nem látják az orosz trolloktól Kínát

Nem kizárt, hogy Oroszország instabil gazdasága és csökkenő népessége (amelyet a közép-ázsiai bevándorlást szorgalmazó programokkal próbál orvosolni) miatt nem lesz képes fenntartani katonai modernizációjának jelenlegi ütemét. Kína sokkal esélyesebben versenyez az amerikai haderővel mind méretben, mint technológiai újításokban.

Bár Moszkva kelet-európai területi ambíciói – különösen a Krím jogtalan annektálása – aggodalomra adnak okot, a NATO az ilyen igények sakkban tartása érdekében létezik.

Oroszország valós fenyegetést jelent, de ez már nem az a hidegháború, amelyben az Egyesült Államok legkomolyabb ellenfelének szerepét játszotta. Mégis, ugyanannak a Demokrata Pártnak a képviselői, amely akkoriban tagadta ezt a veszélyt – Ted Kennedy szenátor például levélben fordult Jurij Andropov főtitkárhoz az amerikai elnökválasztás befolyásolása érdekében –, most azt hangsúlyozzák, hogy a választásokba való orosz beavatkozás nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mint Kína növekvő hatalma és gazdasági ereje. Egy egy évvel ezelőtti tévés vita során például az akkor még népes demokrata mezőny legtöbb képviselője azt válaszolta, hogy Moszkvát tekinti a legjelentősebb külpolitikai kihívásnak az „amerikai demokrácia elleni hacker tevékenysége miatt”, és az elnöknek elsődleges feladata lenne megszakítani vele a kapcsolatokat. Az azóta a párt jelöltjévé vált Joe Biden úgy vélte, hogy Kína „nem ellenfél” az Egyesült Államoknak.

A teljes cikk a Hetek aktuális számában olvasható.

Ajánlom

További belföldi híreink