Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-18 18:48:00

Palkovics László Jean Todttal és Chase Carey-vel tárgyalt

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen zajló 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével és Chase Carey-vel, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Formula One Group vezérigazgatójával tárgyalt szombaton.

Palkovics László Jean Todttal és Chase Carey-vel tárgyalt

A Hungaroring Sport Zrt. közleménye szerint a miniszter azt mondta, fontosnak tartja, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben is rendezzenek olyan eseményeket, amelyek reményt adnak az embereknek arra, hogy az élet egyszer visszatér majd a rendes kerékvágásba. Véleménye szerint a Forma-1-es futamok is ilyenek annak ellenére, hogy a nézők most csak a televízió képernyője előtt ülve nézhetik mindazt, ami a pályán történik.

"Fontos üzenet ez a világnak, és még fontosabb, hogy Magyarországon rendeznek versenyt, ami annak is köszönhető, hogy hazánk a járvány idején jól teljesített a megfelelő időben meghozott megfelelő intézkedésekkel" - nyilatkozta Palkovics László.

A miniszter emlékeztetett rá, hogy a kormány elfogadta azt az autó-motorsport stratégiát, "amely kontextusba helyezi a versenyeinket".

"A stratégia egyik eleme a Hungaroring felújítása, és informáltam Chase Carey-t arról is, hogy felépítünk egy másik versenypályát, amelyen a fő cél a MotoGP megrendezhetősége" - mondta Palkovics László. Hozzátette, hamarosan létrejön egy ügynökség, "amely a sport- és technológiai résztvevőket össze tudja kapcsolni az állammal".

A 35. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap 15.10 órakor rendezik a Hungaroringen.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink