Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-16 14:28:00

Hét év fegyházat kapott első fokon Vizoviczki László

Részítéletet hirdetettek csütörtökön a jelenleg börtönbüntetését töltő Vizoviczki László vesztegetési ügyében a Fővárosi Törvényszéken: hét év fegyházra ítélték, feltételes szabadulásra nincs lehetősége, és 108 millió forint pénzbüntetést kell fizetnie - írja az Index.

A portál azt írja, Vizoviczki és hét másik vádlott elismerte a bűncselekményt és nem vitatta a vádat, így tehát lemondott arról, hogy az ügyben bírósági tárgyalást tartsanak, az enyhébb ítélet reményében. Az Index szerint az általa elismert bűncselekmények miatt akár 12 év fegyházat is kaphatott volna, ezért a jelenlegi ítélet nagyjából a fele a maximumnak, amit kaphatna.

A csütörtöki ítélethirdetésnek csak a rendelkező része volt nyilvános, azaz amikor a bíró ismertette a büntetéseket, az indoklást már zárt ajtók mögött tartották, mivel az ügy tele van államtitokkal.

A vádirat szerint a Hajógyári szigeti és belvárosi szórakozóhelyek tulajdonosa, az éjszakai élet korábbi meghatározó figurája mások mellett magas beosztású rendőröket vesztegetett meg 2005-ben. A bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt 22 vádlott ellen indult eljárás. Hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztásúak voltak –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő is a vádlottak között van.

Vizoviczkit 2012 májusában az irodájából vitték el a rendőrök. Utána hol előzetesben, hol háziőrizetben volt, 2015 márciusában például kikerült a letartóztatásból, de májusban szökés, elrejtőzés veszélye miatt újra előzetes letartóztatásba helyezték. 2016-ban Magyarország legnagyobb óvadékát, 250 milliót fizetett ki valaki, hogy az üzletember kijöhessen az előzetesből - idézi fel a portál.

Vizoviczkinak két ügye volt párhuzamosan, az egyikben már korábban ítéletet hirdettek, és szintén 7 évet kapott.

Most, ebben az ügyben Vizoviczki és több főrendőrt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolta ebben az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. Vizoviczki és a főrendőrök perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink