Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-14 15:31:00

„Bogdán László, kedves barátom, nagy ember voltál” – Búcsúzik Alföldi Róbert

Bogdán László olyan ember volt, aki sem Istent, sem embert nem ismerve – és ugyanakkor Istent és embert is sokkal jobban ismerve, mint talán bármelyikünk –, csak ment előre, tűzön és vízen át, erővel – szinte már fájó erővel, de ment, mert tudta, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a világ jobb és emberibb legyen – fogalmazott megemlékező bejegyzésében Alföldi Róbert.

Szerinte a polgármester „olyan volt, mint egy keleti guru és egy keresztény angyal, egy tűzpalossal álló térítő és egy hatalmas családot szeretettel néző és óvó apa keveréke”, aki belülről, az őstudásból tudta, hogy neki mi a dolga itt a földön.

„A legönzetlenebbül, de kompromisszumot nem ismerve, a tényeket soha el nem hallgatva, a valóságot soha nem színezve tudta, hogy jobbá lehet tenni a világot. És ő jobbá tette” – írta Alföldi a polgármesterről, hozzátéve: „Az ilyen kiválasztottaknak valahogy nem jut erő és idő önmagukra, hogy éljék a bogdánlaci életüket, mert más dolguk van. És elfáradnak. De, drága Laci, elvégezted. És elfáradtál. És elmentél. Te döntöttél, mint mindig. Nagyon bízom benne, hogy nyugalmad van már.”

„Köszönjük, mindannyian, romák és nem romák, mindannyian. ölellek robi” – zárta bejegyzését a színész.

atv.hu

„Köszönjük, mindannyian, romák és nem romák, mindannyian. ölellek robi” – zárta bejegyzését a szynész.

Ajánlom

További belföldi híreink