Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-13 20:56:00

„Nem jelentkeztem, választottak” – megszólalt a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

Freund Tamás az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt megválasztásáról, illetve arról a levélről is, amelyben sokak szerint élesen bírálta a társadalomtudósokat.

Nem jelentkezett, választották – ezt mondta az MTA új elnöke. Freund Tamás szerint „valami politika lehetett” a döntésben, de nem rejtette véka alá, hogy bármi is történt az elmúlt időszakban – ilyen például a kutatóhálózat kiszervezése – némely intézkedésnél jogosan háborodtak fel az akadémikusok, be is indult az ellenállás ezzel kapcsolatban, amelynek ő is része volt, ez mind megtörtént, most azonban igyekszik inkább előre tekinteni.

Freund azt mondta, tudja, hogy amit a társadalomtudósokról mondott, sokakban ellenállást váltott ki, de szerinte ezeknek a tudósoknak egy része értette, mit akart mondani. Freund ugyanis korábban egy Orbán Viktornak címzett levélben azzal érvelt az akadémiai kutatóhálózati rendszer átszervezése ellen, hogy „a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot.”

Most hozzátette, hogy a levél stílusa szerinte vállalhatatlan, viszont annyit hozzátett, hogy azt eredetileg nem a nyilvánosságnak szánta. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy akkor nem kapott választ a miniszterelnöktől, most viszont kapott tőle egy gratuláló levelet, amelyben Orbán az együttműködési lehetőségeket vázolja fel.

Freund hozzátette: sosem beszélt általánosságban a társadalomtudósokról, a levél mondandója az volt, hogy ha ezt a stratégiát követi az állam, akkor a jó tudósok külföldre fognak menni, és csak a „gyengébbek” fognak itt maradni.

Az MTA elnöke azt reméli, hogy helyre fog állni a kommunikáció az akadémia és a kormány között.

 

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink