Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-07 12:39:00

Nemzetbiztonsági kockázata is van a Kaleta-ügynek?

Cseri Ferenc szerint a felületes „C” típusú ellenőrzésnek semmi értelme nincs. A nemzetbiztonsági szakértő úgy véli: nem csak morális és bűnügyi vetületei vannak Kaleta Gábor ügyének.

A Fővárosi Főügyészség még 2019 novemberében emelt vádat Kaleta Gábor ellen. A volt perui nagykövet egy nemzetközi gyermekpornográfia-hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe, titokban hozták haza. Peruban nem, de Magyarországon eljárás indult ellene, és le is tartóztatták, nagyköveti rangjától pedig megfosztották. A bíróság végül egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a 19 ezer gyerekpornó-felvétel birtoklásával vádolt volt perui magyar nagykövetet, valamint 540 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá.

„Ez a történet a magyar diplomáciára nagyon sokáig árnyékot fog vetni, ugyanis egy nagykövet, akit ilyen bűncselekmények elkövetésével vádolnak meg, ritkán adódik a világban” – mondta az ATV Start című műsorában Cseri Ferenc.

A nemzetbiztonsági szakértő szerint nem csak morális és bűnügyi vonzatai vannak az esetnek.

Cseri arra is felhívta a figyelmet, hogy Kaleta ügyének nemzetbiztonsági vetülete is van, a szakértő a nemzetbiztonsági kockázatot is vizsgálta volna.

„Ha egy ellenséges titkosszolgálat a magyar diplomáciába be akar épülni, különösen egy ilyen távol eső részén a világnak, mint Peru, és egy ilyen információt talál, akkor terhelő, kompromittáló adatként nagy valószínűséggel beszervezési kísérletnek fogják bevetni az alanyt, amennyiben egyéb szempontoknak megfelel” 

– részletezte a szakértő.

Kaleta Gábor nagykövetként úgynevezett C-típusú átvilágításon esett át, amely egy szigorú ellenőrzési folyamat. Cseri elmondása szerint a nemzetbiztonsági ellenőrzés egy adatlap kitöltésével kezdődik, az alapján végzik el a vizsgálatot, amit az adatközlő odaír. Az adatlapon megjelölt nemleges választ is ellenőrizniük kell, hogy az igaz-e. A vizsgálat során pedig alá kell írnia a személynek egy olyan szöveget, amely kimondja, hogy hozzájárul ahhoz, hogyha felvetül valamilyen kétely a válaszait illetően, azt ellenőrizhetik. 60 plusz 30 nap áll rendelkezésre a vizsgálatok elvégzésére. „A felületes „C” típusú átvilágításnak viszont semmi értelme nincs” – jelentette ki Cseri. Hozzátette: a bűncselekményen kívül azt is fontos megemlíteni, hogy Kaleta Gábort az adófizetők tartották el.

Cseri Ferenc úgy tudja: a bűnügyről az amerikai hatóságok értesítették a magyarokat.

Úgy véli, a „C” típusú átvilágításkor feltett kérdések meg kell, hogy változzanak. A szakértő úgy tudja, hogy a parlament elé kerültek már módosító-javaslatok: nem csak 5 évente, hanem többször egy évben végeznék el az átvilágításokat, valamint a módszereken és az eszközökön is változtatnának.

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink