Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-06 17:15:00

Készüljön az ítéletidőre: kedden húsz fok sem lesz a Balatonnál

A frontok idén nyáron meglehetősen gyorsan váltakoznak, és bár a viharok után hamar jön az enyhülés, ez egy nyaralás közben nem jelent sok vigaszt.

Hétfő este ismét viharok érkeznek felénk, és a kilátásainkról Molnár László, a Kiderül munkatársa nyilatkozott a 24.hu-nak.

"A front nyomában keddre jelentősen visszaesik a hőmérséklet, az országos maximumok 20 fok körül alakulnak, a Balatonnál 17-18 foknál nem lesz melegebb."

Hétfő délután a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, zápor, esetleg zivatar estig csak elvétve fordulhat elő, majd egyre nagyobb területen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, éjszaka már keleten is erősen felhős vagy borult lesz az ég. Estétől keleten és délen többfelé várható zápor, zivatar, másutt inkább tartós eső valószínű. Kedd hajnaltól északnyugat, nyugat felől jelentősen csökken a felhőzet, kedd délelőtt a Dunántúlon, kora délutánig a keleti tájakon is megszűnik a tartós csapadék. Több órára kisüt a nap, emellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből kedd délután elvétve nem kizárt futó zápor kialakulása. Az északnyugati, északi szél estétől nagy területen megerősödik, egyes tájakon viharossá fokozódik. Kedd estére mindenütt jelentősen mérséklődik a légmozgás. Hétfő délután és éjszaka zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések – ezt már Országos Meteorológiai Szolgálat közölte az MTI-vel, és hozzátették, hogy éjszaka 12 és 17 fok között alakul a hőmérséklet, kedden pedig országszerte maximum 20-25 fok lesz.

Országszerte milliós károkat okoztak a hétvégi viharok

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink