Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-03 14:51:00

Kocsis: A büdzsé felelős, a baloldal viszont eladósította volna az országot

Felelősnek, az emberek mindennapjait segítő költségvetésnek nevezte a pénteken elfogadott jövő évi büdzsét Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője a határozathozatal után az Országházban tartott sajtótájékoztatón azt is kiemelte ugyanakkor, hogy a baloldal elképzeléseinek teljesítése az ország eladósítását jelentette volna.

A politikus azt mondta, a 2021-es költségvetés legfőbb célja a gazdaság újraindítása a koronavírus-járvány után, a családok és a nyugdíjasok támogatásának növelése, továbbá a közbiztonsági és a határvédelmi feladatok ellátása.
    
Hozzátette ugyanakkor, hogy a költségvetéshez benyújtott baloldali javaslatok 6400 milliárd forintos kiadást jelentettek volna az országnak, amivel a 3 százalékos hiánycél csaknem 17 százalékra emelkedett volna, illetve IMF-hitel felvételét helyezte volna kilátásba.

    
Simicskó István, a KDNP megválasztott frakcióvezetője szintén arról beszélt, hogy a kormánypártok egy felelősen végiggondolt büdzsét szavazhattak meg, amelyben visszaköszönnek a kereszténydemokratáknak fontos értékek.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink