Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-03 21:34:00

Hova húz a választók szíve? Itt a legfrissebb felmérés

A budapestiek elégedettebbek a fővárosi önkormányzat járvány elleni védekezésével, mint a kormány munkájával. Ez derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. Ugyanakkor a Fidesz támogatottsága továbbra is nagy Budapesten. A Kutyapárt pedig beérte az MSZP-t a fővárosban.

Még április végén tette kötelezővé a maszk viselését a BKK járatain és a fővárosi üzletekben a főpolgármester. A Republikon Intézet friss kutatásában arról kérdezték a budapestieket, hogy mennyire vannak megelégedve a fővárosi önkormányzat, illetve a kormány tevékenységével a koronavírus-járvány elleni védekezést illetően. 

"A többsége elégedett Karácsony Gergely, illetve a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat munkájával: 54 százalék nyilatkozott úgy, hogy elégedett. Ez a kormányoldalról nem mondható el: velük csak 45 százalék elégedett. Ugyanakkor ez is egy viszonylag magas számnak számít. De, azért látjuk, hogy a fővárossal elégedettebbek az emberek"

- mondta Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója.

A megkérdezett budapestiek több mint háromnegyede, 77 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor biztosan elmennének szavazni.

Ami talán nagyon meglepő lehet ebben az adatsorban, az a bizonytalanok nagyon magas száma, tehát 46 százalék jelenleg nem tud pártot választani Budapesten. Ez még a szokottnál is egy magasabb arány.

A fővárosi biztos pártválasztók körében továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb párt. A Momentum 18, a Demokratikus Koalíció 14 százalékon áll. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt és az MSZP fej-fej mellett van: 6-6 százalékon. Míg a Jobbik 5, a Párbeszéd 4 százalékon. 

"Ha az ellenzéket kell megszemélyesíteni, akkor egyértelműen Gyurcsány Ferencre gondol nagyon sok választó…." - a Híradónk által megkérdezett elemző szerint a Magyar Szocialista Párt folyamatosan veszít a népszerűségéből, mert nem tudják megszólítani a választókat.

"Míg mondjuk 18-ban is az MSZP vitt be pártokat a Parlamentbe, most 2022-ben arra kell felkészülni, hogy az MSZP-nek kell majd kuncsorogni, a többi pártnál például a DK-nál, vagy a Momentumnál annak érdekében, hogy néhány képviselőjük bejuthasson a Parlamentbe"

- mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke szerint már a legutóbbi önkormányzati választáson is hasonló szavazóbázisuk volt.

"Ez egy viszonylag jó eredmény, de arra nehéz büszkének lenni, hogyha valaki annyira népszerű, mint az MSZP…… Nyilván változtatnunk kell valamin, hogy népszerűbbek legyünk, mint az MSZP. Lehet, hogy az örökéletet is kitoljuk egy plusz 30 évvel, és a sör sem ingyenes lesz, hanem fizetni fogunk, annak, aki iszik" - mondta Kovács Gergely.

A szakemberek szerint a 2022-es országgyűlési választások után ismét átalakulnak az ellenzéki erőviszonyok.

 

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink