Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-02 13:12:00

Lesodorta a rabbi fejéről a kipát, elítélték, az ügyész súlyosbítana

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon ítéletet hirdetett annak a 45 éves férfinak az ügyében, aki még 2018 áprilisában az Örs Vezér tér egyik bevásárlóközpontjának üzletében lesodorta egy rabbi fejéről a kipát. A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség fellebbez.

A bíróság szerint az, amit a férfi tett, kihívóan közösségellenes volt, ráadásul megállapítható, hogy vallási közösséghez tartozás miatt követte el, viszont az indoklásuk szerint, mivel a férfi viselkedése riadalomkeltésre nem volt alkalmas, ezért nem bűntettnek, csak az enyhébb megítélésű becsületsértés vétségének számít.

Ezzel szemben azonban a kerületi ügyészség úgy gondolja, a vádlott magatartása nemcsak hogy alkalmas volt a riadalom keltésére, de az a rabbi esetében ténylegesen be is következett, ezért a közösség tagja elleni erőszak bűntette maradéktalanul megvalósult.

Mindezt figyelembe véve a bíróság ítéletével szemben az ügyész fellebbezést nyújtott be, eltérő jogi minősítés és súlyosabb büntetés kiszabása érdekében.

A férfinak egyébként egy másik ügy miatt is bíróság elé kellett állnia, 2017 júliusában ugyanis egy volt kollégáját bántalmazta, ami miatt a bíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérletében bűnösnek találta.

atv.hu​

Ajánlom

További belföldi híreink