Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-02 11:15:00

Ezért vonult ki a honvédelmi bizottságból két ellenzéki képviselő

Kivonult az Országgyűlés honvédelmi bizottságának üléséről az MSZP-s Harangozó Tamás és a DK-s Vadai Ágnes. Hogy miért, arról Harangozó Tamás beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Harangozó Tamás elmondta: Vadai Ágnessel együtt azzal szembesültek a bizottság (egyébként nem tervezett) ülésén, hogy a testületnek 10 és 11 óra között kellene döntenie egy 3000 milliárdos honvédségi beszerzésről, amellyel a Honvédség 15 évre kötelezné el magát.

Hogy pontosan mit takar a beszerzés, arról Harangozó nem beszélhetett, mert minősített iratokról van szó, ám azt hozzátette: 3000 milliárd forintnyi, a Honvédséget több évtizedre meghatározó beszerzéseket nem lehet egy óra alatt eldönteni. Az MSZP-s képviselő emlékeztetett rá: még az első Fidesz-ciklusban is ötpárti egyeztetés volt például helikopter-beszerzések ügyében.

Egy ilyen horderejű ügynél Harangozó Tamás szerint nem elfogadható, hogy a honvédelmi miniszter nem megy el a bizottsági ülésre és nem tájékoztatja a testületet. "Milyen miniszter az, akinek nem fontos, hogy 3000 milliárd forint elköltéséről beszámoljon a bizottságnak?" – kérdezte a műsorban Harangozó Tamás, aki sérelmezte, hogy sem Benkő Tibor miniszter, sem Németh Szilárd politikai államtitkár nem jelent meg az ülésen, e helyet a tárca közigazgatási államtitkárának kellett tájékoztatnia a bizottságot.

Harangozó Tamás emlékeztetett rá: a fideszes többség átalakította a hadi beszerzésről szóló törvényt, de ezt soha nem használta még a Honvédség. Ennek magyarázata a képviselő szerint az, hogy sokkal kényelmesebb mentesíteni a beszerzéseket a közbeszerzés alól, követhetetlenné téve a beszerzéseket még a honvédelmi bizottság tagjai számára is.

Ezek a beszerzések Harangozó szerint már nem felelnek meg a törvénynek sem. Ahogy ez megy, az az MSZP-s képviselő szerint a korrupció melegágya. Szerinte a közbeszerzés alóli mentesítésnél jogi felelősséggel is rendelkezik a képviselő a szavazatáért.

 

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink