Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-01 21:37:00

Kósa Lajos: Stadiont építeni éppolyan értelmes, mint színházat felújítani

Az országgyűlési képviselő a szerda esti Egyenes beszéd vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy a város veszi át Szima Gábortól az NB I-ből kiesett DVSC-t. Kósa szerint erre nem amiatt volt szükség, mert nincs pénze a csapatnak.

Az ATV műsorában először Kósa szívügye került szóba, azaz hogy megszüntetné a sör-, az üdítő- és az ásványvízpiacon a kizárólagosságot. Ez azt jelenti – ha megvalósul a javaslata–, hogy pédául nem lesz olyan egy fesztiválon, hogy csak egy márkájú sört kapni. "Be kell engedni a piacra a kis és kézműves gyártókat" – mondta politikus, és hozzátette, hogy a fogyasztókat akarja kedvező helyzetbe hozni.

Az üdítőknél azonban sokkal több szó esett a Loki jövőjéről, hogy tulajdonképpen mi indokolta a tulajdonosváltást, és mit nyer az önkormányzat az üzleten. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyibe kerül a DVSC átvétele, ugyanis Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy az önkormányzat értékbecslés nélkül nem vásárolhat. Nagyságrendileg sem határozta meg az összeget, és leszögezte, hogy a folyamat indult el egyelőre.

 

 

Kósa felhívta a nézők figyelmét, hogy nem példa nélküli ez az adás-vétel, hiszen az ő polgármestersége alatt is történt hasonló, mikor az akkori tulajdonos "bedobta a törölközőt". A város átvette, majd egy jelentős átalakítás után folytatta a DVSC Szima Gábornál.

Hogy mit nyer a csapaton Debrecen, arra Kósa a következőképpen reagált:

"A szónak a biznisz értelmében nem biznisz, de város a színházat sem azért üzemelteti, mert jó biznisz, meg a Kodály Filharmonikusat sem azért, mert azon keres. A sport a kultúra része a mi meggyőződésünk szerint. Stadiont éppolyan értelmes dolog építeni, mint színházat felújítani. Egyik se fogja behozni az árát."

A politikus ráadásul rávilágított, hogy körülbelül tízszer annyit költenek Debrecenben a klasszikus kultúrára, mint a sportra.

"Nem arról van szó, hogy anyagilag dőlt össze a Loki, hanem kiesett a másodosztályból, lezárult egy korszak, újra kell kezdeni, más szerkezetben, más menedzsmentszemlélettel, más stábbal. Ilyen van" – Kósa végül azzal zárta a témát, hogy ez a megoldás a múltban egyszer már bejött, és így a működés is átláthatóbb lesz.

A focicsapat után a Lánchíd szintén szóba került az Egyenes beszédben, és Kósa Lajos egy érzékletes hasonlattal fejezte ki a véleményét:

"Miért nem vesz nekem kenyeret Orbán Viktor? Azért nem vesz, mert a kenyérvásárlás az én dolgom. A Lánchíd a fővárosé, nekik kell felújítani."

Kósa kifejtette, hogy azon már lehet vitatkozni, hogy sok vagy kevés ez a hatmilliárd, amivel a kormány hozzájárulna munkálatokhoz, de ahhoz képest, hogy ő úgy látja, hogy ez a főváros feladata, nem rossz pénz.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink