Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-02 05:40:00

Hivatalosan is átvette a Vígszínház vezetését Rudolf Péter

Mától hivatalosan is Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója. Azt mondta: az átadás-átvétel a lehető legelegánsabban és a legkorrektebb módon zajlott. Híradónknak Börcsök Enikő úgy fogalmazott: most sokkal nyugodtabb és felszabadultabb a légkör a színházban.

Hivatalosan is Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója

 

Ezúttal az újságírók, és az operatőrök is a színészekkel együtt a színpadon foglaltak helyet. „Nagyon rég álltam ezen a színpadon, és azért is szerettem volna, ha mindannyian érzékeljék azt, hogy mit jelent itt állni” – magyarázta meg a rendhagyó felállást Rudolf Péter. A Vígszínház igazgatója így ismertette a következő évad terveit.

Az már biztos, hogy lesz 6 bemutató, a Pesti Színházban pedig kortárs évad készül. Ennek egyik bemutatója a Török Ferenc rendezte Bella Figura, amelynek részleteiről még maguk a szereplők se sokat tudnak.

Halász Judit színművésznő elmondása szerint egy nagyon szellemes és humoros darabra bíztatják őket. „Nagyon boldog vagyok, mert nagyon régóta vágyom arra, hogy egy vígjátékban játszhassak. Már, ha nevezhetjük vígjátéknak, a műfaját ugyanis még nem ismerem, de állítólag egy nagyon mulatságos szerepet játszom majd” - tette hozzá.

A nagyszínpad első bemutatója október 3-án lesz, az Öreg hölgy látogatása, címszerepben Börcsök Enikővel. Ő legutóbb az Eszenyi Enikő miatt kialakult helyzet kapcsán adott interjút híradónknak. Akkor azt mondta, ha Eszenyi marad az igazgató, ő távozik a színházból. Elárulta, már nagyon várták ezt a változást, és hogy elinduljon az évad. „A karantén miatt is mindenkiben volt egy rendkívüli várakozás, ráadásul azt kell, mondjam fellélegzett a társulat, így boldogan és várakozással nézünk az új évad elé” - fogalmazott.

Rudolf Péter hivatalosan mától lett a színház igazgatója, de a munkát már pár hete elkezdte, mint mondta az átadás átvétel elegánsan, és professzionálisan zajlott, Eszenyi Enikővel egyeztetett.

Az igazgatótól a híradónk azt is megtudta: Eszenyi Enikő színészi munkáját sem folytatja az intézményben. Bár a rendezéseit még végigcsinálta volna, Rudolf Péter ezt nem tartotta volna szerencsésnek, ezért ezeket az előadásokat levette a programról.

A társulaton nem akart változtatni, de érkezik négy új tag, köztük az a Telekes Péter, aki anno Eszenyi Enikő miatt távozott.

Elmondta továbbá, jelenleg azt tartja a legfontosabbnak, hogy jövőre májusban lesz 125 éves a színház, és hogy ezt a jubileumot méltóképpen megünnepeljék.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink