Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2010-10-07 09:40:33

Iszapkárok: az EU és Amerika is kész segíteni + videó

A biztosítók többsége viszont nem fedezi a károkat.

Iszapkárok: az EU és Amerika is kész segíteni + videó

Hogy ki fizeti a gátszakadás okozta károkat, egyelőre nem tudni. Csak az tűnik biztosnak, hogy az üzemeltető cég nem. Biztosítása ugyanis nincs, a törzstőkéje pedig elenyésző a károk nagyságához képest.

A bajokat tetézi, hogy a lakásbiztosítások többsége sem fedezi a károkat, az ilyen eseményekre ugyanis általában nem vállalnak garanciát a biztosítótársaságok.

Közben a kormány értesítette az uniót a katasztrófáról, segítséget azonban még nem kért. Korábban Áder János azt mondta, nem lát esély arra, hogy az EU segítséget nyújtson, de ez az álláspont megváltozott. A belügyminiszter szerint nem csak az unióra, de a tagországok támogatására is számíthat Magyarország.

„Nem csak az unió, hanem a környező országok is ajánlottak fel segítséget, így Ausztria, Szlovákia, Lengyelország is. Elsősorban laboratóriumi segítséget és vizsgálati lehetőséget ajánlottak” – nyilatkozta Pintér Sándor.

Ezt időközben az unió Környezetvédelmi Bizottságának szóvivője is megerősítette. Joe Hennon azt mondta, mindenféle támogatást megadnak annak érdekében, hogy a mérgező iszap ne kerüljön a Dunába, és ne okozzon katasztrófát a környező országokban. A katasztrófavédelmi biztost pedig személyesen küldik Magyarországra, hogy tájékozódjon az ajkai helyzetről.

Amerika is sajnálatát fejezte ki a vörösiszap katasztrófa miatti veszteségekért. A szerdán Magyarországra látogató külügyminiszter-helyettes, James B. Steinberg elmondta: az Egyesült Államokban készen állnak arra, hogy bármilyen módon segítsenek, ahogy tudnak.

Az iszapkatasztrófa hírétől egyébként nem csak a hazai, de már a nemzetközi sajtó is hangos. A BBC, a CNN, francia és spanyol lapok, sőt még az Al-Dzsazira is címlapon foglalkozik a magyarországi eseményekkel.

Ajánlom

További belföldi híreink