Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-30 18:15:00

Varga Judit bejelentette: Pintér Sándor szeptember végéig kapott határidőt

Szeptember 30-i határidőt kapott a belügyminiszter arra, hogy a börtönzsúfoltság kérdését megoldja - mondta Varga Judit egy mai meghallgatáson. ”A megoldás úton van” - fogalmazott az igazságügyminiszter, aki azt “szimpla hazugságnak” nevezte, hogy ne merné kikérni nőjogi civil szervezetek véleményét az áldozatvédelemben.

A koronavírus-járvány alatti kiemelkedően sikeres magyar védekezés okairól beszélt az igazságügyminiszter a parlamenti igazságügyi bizottsági éves meghallgatásán. Varga Judit azt mondta, hogy a kormánynak nagyon erős, határozott eszköze volt arra, hogy az állampolgárok élete, testi épsége védelmében és a gazdasági károk enyhítéséért a lehető leggyorsabban tudjon beavatkozni.

Az igazságügyi miniszter szerint a veszélyhelyzet idejére bevezetett különleges jogrend “megteremtette a kormány mozgásterét, miközben kiállta a szükségesség, arányosság, célhoz kötöttség alkotmányos tesztjét is”. A koronavírus járvány elleni védekezés a tárcájánál a csapatmunkát is megerősítette, minden elismerése a három hónapos munkáért, helytállásért - fogalmazott Varga Judit a kétórás meghallgatáson.

Bírák bérrendezése

Az igazságügyi miniszter a bírósági bérrendezést is fontosnak nevezte, és kiemelte, hogy 12 százalékos lesz az illetményük emelése 2021-ben és 13 százalékos 2022-ben, “ez egy fontos tett” a bírói munka megbecsülésében, és a függetlenségük erősítésében - fogalmazott.

Családjog, áldozatvédelem

Tegnap nyitották meg a pécsi áldozatvédelmi központot - mondta a bizottság előtt a miniszter, hangsúlyozva: a tárcája célja, hogy az áldozatok és sértettek jogai a legmesszebbmenőkig érvényesülhessenek. 2020-at az áldozatsegítés évének nyilvánították - emlékeztetett. Varga Judit kiemelte a tájékoztató kampány jelentőségét, amelyet azért folytatnak, hogy az emberek értesüljenek róla, hogy ha bajba kerülnek, hova fordulhatnak segítségért. Ezúttal is elmondta, hogy létezik egy 24 órában ingyenesen hívható áldozatsegítési vonal, ahol személyre szabott segítséget tudnak nyújtani, valamint országszerte négy áldozatsegítő központ működik. Felhívta a figyelmet a vansegitseg.hu központi tájékoztató oldalra is.

Feltett célja, hogy minden megyeszékhelyen legyen áldozatsegítési központ, és ezek országos hálózatként működjenek - jelentette ki.

Azon dolgoznak, hogy a jogalkotás, joggyakorlás javításával erősítsék a családok védelmét. Már az Országgyűlés előtt van az a jogszabálytervezet, amely szándékos emberölés, valamint közeli hozzátartozó sérelmére elkövetett súlyos bűncselekmény esetén kizárná a feltételes szabadságra bocsátást - mondta Varga Judit a meghallgatásán. “Egyetlen tragédia is több a soknál” - fogalmazott a miniszter a győri gyermekgyilkosságra utalva, ahol szerinte kiderült “nem tudja a balkéz mit csinál a jobb”.

“Szimpla hazugság!” - egyeztetések civil nőjogi szervezetekkel

Varga Judit a meghallgatásán kitért arra is, hogy az igazságügyi tárca nőjogi és gyerekjogi munkacsoportjainak az üléseire rendszeresen meghívják a PATENT és a NANE Egyesületeket is, és közel 60 civil szervezetet, mert “mindent elkövetünk, hogy ne gondoljuk magunkat okosabbnak azoknál”, akik napi szinten foglalkoznak például a nők elleni erőszak vagy a családon belüli erőszak kérdéseivel - fogalmazott.

Azt azonban kifejezetten sérelmezte - és mint mondta, nem tartja “konstruktívnak” -, hogy amikor ők, az igazságügyi tárca kinyújtják a kezüket a női civil szervezetek felé, meghívják őket és több körben egyeztetnek velük, a javaslatok kidolgozására pedig több hetes határidők voltak, sőt nem is voltak határidők, akkor az érintettek és Donáth Anna momentumos EP-képviselő olyanokat posztol, hogy Varga Judit nem meri kikérni a véleményüket. ”Ez szimpla hazugság” - jelentette ki Varga Judit.

Börtönbiznisz

A miniszter a meghallgatásán beszélt a “börtönbiznisz” ügyről is. Mint mondta a börtönzsúfoltság miatti kártérítések „visszaélésszerű jogalkalmazáshoz” vezettek. Ennek megálljt kell parancsolni! - jelentette ki.

Varga Judit a meghallgatásán azt mondta: szeptember 30-ai határidőt kapott
a belügyminiszter arra, hogy a börtönzsúfoltság kérdését megoldja. ”A megoldás úton van” - fogalmazott, hozzátéve: ő úgy tudja, hogy határidőre lesz megoldás.

Októberben törvényjavaslat

Varga Judit bejelentette: októberben egy komplex törvényjavaslatot nyújtanak be a sértettek, áldozatok jogainak védelmében. Addig is a gyors, átmeneti megoldás az, hogy a már lezárt ügyekben is lehetőség lesz a sértettek esetében az utólagos, sértetti kártérítés igénylésére.

Kérdések

Sebian-Petrovszky László (DK) a “börzönbizniszről” azt mondta, hogy a kormány átesett a ló másik oldalára, hecckampány folyik a kértérítések kifizetésében. Azt megkérdőjelezte, hogy meg fogja tudni oldani a belügyminiszter szeptember 30-ig a börtönzsúfoltságot. Míg a határon túli magyarok levélben szavazhatnak, a külföldön élő magyaroknak sok-sok kilométert kell utazniuk, hogy szavazhassanak. Változtatnak-e ezen? Visszaélt-e egy-egy polgármester a felhatalmazásával a járvány alatt? Iskolaőröknél miért nem gondolnak a pszichológusok alkalmazására? - kérdezte. A civil szervetekkel az egyeztetést kipipálják papíron, de a javaslataikat nem építik be a tárca javaslataiba - mondta. Az ellenzéki képviselő arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió Bírósága szerint uniós jogot sért a civil szervezetek külföldi finanszírozásáról szóló törvény.

Kovács Zoltán (Fidesz) azt kérdezte, hogy áldozatvédelmi központok honlapjai miért nem egységesek, “Pannónia”, Szombathely, illetve Kelet-Magyarország esetében vannak elterések, és milyen szempontok alapján nyítnak meg központokat? A COVID alatt több volt-e az összezártság miatt a családon belüli erőszak?- kérdezte.

Gyüre Csaba (Jobbik) a bírák 2011-es kényszernyugdíjazása kapcsán azt kérdezte, hogy alacsonyan állapították meg akkor a nyugdíjakat (30 százalékát a fizetésüknek), kompenzálják-e ezt? A bírói fizetésemelés költségvetésben rögzített “automatizmus” alapján járjon - javasolta.

Becsó Károly (Fidesz) is az áldozatsegítésről kérdezett.

Varga László (MSZP) kifogásolta “Pannonia és a keleti végek” szembeállítását és azt kérdezte, igazolja-e bármi, hogy a “keleti végeken” vagy a szegényebb rétegekben több lenne a családon belüli erőszak, mint a jobbmódúaknál? A rémhírterjesztésre vonatkozó új tényállás nem szolgálja az online térben a véleménynyilvánítás szabadságát, öncenzúrához vezethet - állította. Egy EU-s irányelv kapcsán megkérdezte, az apák 10 napos szabadságát mikor vezetik be, ha a családban gyermek születik?

Varga-Damm Andrea (független) arról kérdezte Varga Juditot, hogy tudomása szerint az igazságügyminiszternek “a kormányfőhöz való viszonyában pozitív a befolyása”, “tekintélye van”, ezért lehetne-e, hogy megkéri Orbán Viktort, hogy szabják szűkebbre a salátatörvényeket. Emelik-e a kábítószerkereskedők, drogdílerek büntetési tételeit, hiszen ők “lassú gyilkosok”? - kérdezte. Az iskolaőrség kapcsán azt vetette fel, a gyerekek ne legyenek kitéve a tanárok “pszichés terrorjának” sem.

Varga Judit válaszolt

A civiltörvény esetében a cél jogszerűségét senki sem vitatta a luxemburgi Európai Bíróságon - hangoztatta Varga Judit. Nem a törvény céljában van nézeteltérés az EU és Magyarország között, hanem az alkalmazott eszközben. Meg fogják találni azt az eszközt, amely a magyar társadalom és a közélet érdekeit szolgálja, mert a kormány elkötelezett a civil szervezetek átláthatósága iránt.

“Itt egy nagyon hosszú dialógus indul el”

- jelezte az igazságügyminiszter, de hangsúlyozta: egy bírósági ítélet nem kodifikál egy jogszabályt.

Nem hecckampány

A “börtönbiznisz” kapcsán visszautasította hogy “hecckampány” folyna, ez az állampolgárok véleményének a figyelembe vétele - jelentette ki, hozzátéve: a börtönzsúfoltság emberi jogi kérdés, de olyan interpretációja kezd kialakulni az erre vonatkozó strasbourgi egyezménynek, ami nem ideológiamentes.

Levélszavazás: az ezzel kapcsolatos aggályokra Varga Judit azt mondta, hogy alkotmánybírósági határozat is van róla. Ami a lényeges szempont, az a belföldi lakcím - jelentette ki.

Azt, hogy a veszélyhelyzetben a polgármesterek egyszemélyi döntést hozhattak, és aggályosak-e, hogy a polgármesterek spontán cselekedtek, Varga Judit nem kommentálta, annyit jegyzett meg: “ez megtette a főváros polgármestere is”.

Az áldozatsegítő központok kiválasztásánál szempont a bünügyi statisztika is, ez Miskolcon sem rosszabb, mint a Dunántúlon. A legfontosabb, hogy minden pontján legyen az országnak segítség - hangoztatta Varga Judit. A kormányhivataloknál “szürke, érzéketlen környezetben” kell kitölteni a feljelentő űrlapot, a kormányhivatalok “lelketlenségét“ ellensúlyozza az áldozatsegítő központ, ahol biztonságot, odafigyelést kapnak az odafordulók - mondta.

A holland javaslat

Nem volt kiemelkedően magas a COVID alatt az áldozatsegítő központokhoz érkező telefonhívások száma - mondta az igazságügyminiszter. Bejelentette, hogy most visz a kormány elé egy javaslatot, a holland minta alapján: ha valaki áldozattá válik, a központ azonnal bejelentkezik hozzá, “odamegy”. Az áldozat ugyanakkor mondhatja azt, hogy nem kéri a segítséget. Most még a forrásokért lobbizik - mondta Varga Judit.
2022. augusztus 1. az apák szabadsága bevezetésére az EU-s határidő a gyermekvállalással járó munkaügyi kihívások tekintetében. De ez az EMMI hatásköre - mondta a miniszter.

Arra, hogy a költségvetésben kellene „automatizálni” a bírók és ügyészek béremelését, Varga Judit azzal reagált: a kormány ezt megtárgyalta és a gazdasági kockázat miatt nem támogatta, de a kormány szándékát jelzi, hogy három évre elkötelezte magát a béremeléseknél. Az igazságügyminiszter egyetértett azzal is, hogy nemcsak a bírák és ügyészek béremelése a fontos, hanem a bíróságokon és ügyészségeken dolgozó alkalmazottaké is.

Rémhírterjesztés: precíz tényállást alkottak, csak akkor alkalmaznák a tényállást, ha újra járványügyi veszélyhelyzet lenne - mondta Varga Judit, aki szerint ép ésszel nehéz felfogni, kinek van olyan szándéka, amikor mindenki retteg a vírustól, hogy még borzolja a kedélyeket. Aki pedig az újságírók elnémítását látja ebben a jogszabályban, az politikai kérdést csinál belőle - állította a miniszter.

 

Ajánlom

További belföldi híreink