Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-30 16:50:00

Saját gondozottjait lopta meg a gyömrői szociális otthon vezetője

A Monori Járásbíróság 6 év 2 hónapos börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki egy gyömrői szociális otthon vezetőjeként kifosztotta a gondozottak bankszámláit - tájékoztatta Budapest Környéki Törvényszék kedden az MTI-t.

A vádlott, akit folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt talált bűnösnek a bíróság, összesen 73 millió forint kárt okozott öt sértettnek - közölték.

A közlemény szerint, a férfi 2003 óta dolgozott az intézményben, 2013 óta intézményvezetőként. Feladatai közé tartozott a pszichiátriai és szenvedélybetegek, illetve fogyatékos személyek ellátásának és ápolásának megszervezése.

A vádlott elhatározta, hogy a szociális otthon tehetősebb lakóinak bizalmába férkőzve, kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva a bankszámláikról beleegyezésük és tudtuk nélkül átutalásokat intéz a saját bankszámlájára, a pénzt pedig saját magára fordítja. Az egyik sértett esetében a pénz mellett az idős nő érzelmeit is kihasználva két ingatlanjának megszerzését is eltervezte.

A bíróság mellékbüntetésként a vádlottat 7 évre eltiltotta a közügyek, illetve 8 évre a foglalkozásának gyakorlásától is.

Az ítélet nem jogerős - közölte a törvényszék.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink