Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-30 20:46:00

A kormány akarja, a fővárosi vezetés nem: mi lesz a Pénzügyminisztérium költöztetésével?

Ne költöztesse a budai Várba a Pénzügyminisztériumot a kormány, az arra szánt 50 milliárd forintból legalább 10 milliárd forintot adjon inkább a Lánchíd felújítására – ezt javasolja a főváros vezetése. Gulyás Gergely viszont úgy reagált Híradónknak a felvetésre, hogy nem szerencsés az első kerületi és várbeli fejlesztéseket szembe állítani a Lánchíddal. A miniszter szerint a költöztetésnek pozitív mérlege is lehet.

MSZP: A Pénzügyminisztérium költöztetése helyett a Lánchídra költsön a kormány

 

Néhány évvel ezelőtt újították fel a József Nádor teret, ahol 1947 óta található a Pénzügyminisztérium székhelye. A kormányzat azonban most „további 50 milliárd forintét el akarja őket költöztetni a budai Várba” – mondta Molnár Csaba, MSZP-s fővárosi frakcióvezető, hozzátéve: „teszik mindezt úgy, hogy közbe sajnálkozva széttárják a karjukat, hogy sajnos nincs a Lánchíd felújítására 10 milliárd forintja a kormánynak, pedig annyira segítenének” – nehezményezte.

A főváros vezetése azt kéri a kormánytól, hogy ne költöztesse a várba a Pénzügyminisztériumot, az arra szánt pénzből pedig legalább 10 milliárd forintot juttasson a Lánchíd felújításra, ami a jelenlegi számítások szerint 44 milliárd forintba kerülne.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes reagált arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben azt mondta: a Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a fővárosi önkormányzat március végén 180 milliárd forintos állampapír-állománnyal rendelkezett. Tüttő úgy fogalmazott: a serpenyőnek két oldala van. „Ebben a serpenyőben a 180 milliárddal szemben, 240 milliárdnyi eldöntött fejlesztés, 114 milliárdnyi hitel, és rengeteg adóslevél van” – fogalmazott. A főpolgármester-helyettes azt mondta: a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési eljárás előkészítése jelenleg is zajlik.

„A Pénzügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatónak a Lánchíd felújításhoz mi köze van?” - így, reagált a Híradónk kérdésére Gulyás Gergely a főváros felvetésére. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Pénzügyminisztérium költöztetésével felszabadul egy nagy értékű ingatlan. Úgy vélekedett, összességében akár még pozitív is lehet a szaldója a magyar állam szempontjából. Mint azt elmondta, egy olyan épületet újítanak fel a várban, amit egyébként is felújítottak volna. „Tehát szerintem nem szerencsés az I. kerületet, vagy a várbeli fejlesztéseket a Lánchíddal szembe állítani” – tette hozzá.

Gulyás Gergely azt mondta: a kormány továbbra is fenntartja, hogy 6 milliárd forintot biztosít a Lánchíd felújítására. A miniszter szerint elfogadhatatlan, hogy a főváros úgy kér több pénzt, hogy a közbeszerzést még ki sem írták, így az sem tudható, mennyibe kerül a beruházás.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink