Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-29 09:00:00

László Imre élete legszerencsétlenebb kijelentésének tartja a hitleres megjegyzést

Újbuda polgármestere egy testületi ülésen fogalmazott úgy, hogy ha csak a német gazdaság fellendülését nézzük, Adolf Hitler megérdemelte, hogy az év emberének választották. Most az ATV Start című műsorában érvelte meg, miért hozta példaként a náci vezetőt.

A politikus a magyarazáta szerint csak ellenpontként szerette volna felhozni Hitler munkásságát, hogy milyen más lehetne a róla alkotott kép, ha csupán az érem egyik oldalát nézzük. 

"Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan a világgazdasági válság után" – mondta az ülésen László Imre, majd azt is hozzátette, hogy Hitler későbbi tettei már nem fértek bele ebbe a képbe.

A DK-spolgármester a kijelentése után nem sokkal egy közleményben kért bocsánatot, és hangsúlyozta, hogy zsidó családból származik, és "senki nem gondolhatja komolyan, hogy Adolf Hitlert mentegette".

Az ATV Startban László Imre visszautasította, hogy dicsőitette volna Hitlert, és ismét elmondta, hogy tisztában van a politikus 1938 előtti tetteivel is, és úgy fogalmazott, hogy

élete legszerencsétlenebb kiejelentése volt.

Arra akarta felhívni a figyelmet, hogy milyen más megvilágításba kerülhet egy közéleti személy megítélése, ha csak egy aspektusból, egy életeseményből vizsgáljuk meg a tevékenységét. Mindez egy közterület-elnevezési vita után merült fel, hogy legyen-e Újbudán Nelson Mandela park. Tarlós István kezdeményezte, aztán visszavonta, most pedig Karácsony Gergely javaslatára került ismét elő a téma.

A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, Novák Előd szerint például Nelson Mandela egy fehérgyűlölő kommunista volt, a javaslat rasszista provokáció, és sok brutalitás bújt meg az eszméi mögött.

László Imre a Mandelával kapcsolatos kérdésekre reagált Hitlerrel, görbe tüktöt próbált tartani, és arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy nem szabad kiragadni egy pontot, egészben kell nézni a képet.

"Emberek vagyunk, időnként kicsúszik a szánkon olyan dolog."

A reggeli műsorába Schmuck Erzsébet az LMP társelnöke és Nunkovics Tibor, Jobbik a frakcióvezető-helyettesw szintén vendégként érkezett: Schmuck hiteles magyarázatként könyvelte el László Imre közleményét, Nunkovics pedig fontosnak tartja, hogy egy politikus tudjon bocsánatot kérni.

László Imre a 16 ezer megrendelt lélegeztetőgépről is kifejtette a véleményét a beszélget második felében, és elmondta, hogy ezt az üzletet biztos, hogy nem a szakma kérte.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink