Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-22 17:03:00

Szijjártó: 25 milliárd forintos nemzeti exportvédelmi program indul

A kormány múlt heti döntése alapján a gazdaságvédelmi akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel nemzeti exportvédelmi program indul az exportpiacokon növekedni, terjeszkedni és új piacokat megszerezni kívánó magyarországi vállalatok támogatására - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Kiemelt exportőr partnerségi programhoz (Kepp) csatlakozó nyolc vállalat együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Szijjártó Péter ismertette, a program két részből áll:

kétmilliárd forint forintot kifejezetten a kisvállalkozásoknak különítenek el, amelyek az exportpiacok megszerzéséhez szükséges költségeikhez kaphatnak támogatást, vállalkozásonként maximum 50 millió forintot.

A 23 milliárd forint pedig azon nagyvállalatok számára áll rendelkezésére, amelyek a világ bármely távoli pontján hoznának létre beruházást, kapacitásokat azért, hogy a termékeiket Magyarországtól távol eső helyeken is értékesíteni tudják. Sok esetben a külpiacok meghódításához szükség van helyi gazdasági tevékenységre, legyen az valamilyen egyszerűsített összeszerelés, csomagolás vagy összetettebb tevékenység. Ezen kapacitások létrehozása sokszor előfeltétele az exportlehetőség megszerzésének - fejtette ki.

Megemlítette azt is, hogy múlt pénteken indult az ugyancsak 25 milliárd forintos exporttámogatási program, amelyben olyan magyarországi vállalkozásokat támogatnak, amelyek a versenyképességük megőrzése, fejlesztése érdekében a határon túl hajtanak végre befektetéseket, beruházásokat. Ezt a támogatást az Ausztrián kívüli hat szomszédos országban beruházó magyarországi vállalatok igényelhetik, az egy vállalatnak nyújtható támogatás maximális összege 800 ezer euró, amely az adott beruházás összköltségeinek 60 százalékát fedezheti.

A két új kormányzati programmal ötvenmilliárd forintos keret áll rendelkezésre a magyar exportvállalatok finanszírozására - emelte ki a miniszter.

A Kepphez a megállapodások aláírásával csatlakozott az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft., a Bábolna Tetra Kft., a Hell Energy Magyarország Kft., a HungaroControl Zrt., az Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft., a Meditop Gyógyszeripari Kft., Silveria Elektronikai Kft. és a Tungsram Operations Kft.

Szijjártó Péter elmondta: a nyolc vállalat tavaly együtt 204 milliárd forint árbevételt ért el, amely kétharmada, mintegy 137 milliárd forint exportból származott. Így ezek a vállalatok is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország tavaly is exportrekordot állíthatott fel.

Csereklye Barnabás, a Hell Energy Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Kepphez csatlakozó cégek mindegyike olyan vállalkozást hozott létre, amely a nemzetközi üzleti életben is megállja helyét, és amely hozzájárul a magyar gazdaság versenyképességének elismeréséhez.

A Hell cégcsoport kevesebb mint négy év alatt vált piacvezető energiaital-gyártóvá Magyarországon és mára több mint 50 országból álló, világviszonylatban is komoly exportpiaccal rendelkezik. A forgalom jelentős része az exportból származik, beruházásaikat Magyarországon valósítják meg bevételeikből, ezzel értékes munkahelyeket teremtenek. A beruházásösztönző támogatásoknak köszönhetően több mint 1200 család megélhetését tudják biztosítani - tette hozzá.

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink