Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-22 08:06:00

ÁSZ-bírság a Jobbiknak: elutasították a párt panaszát Strasbourgban

2018-ban büntette az Állami Számvevőszék 660 millió forintra a Jobbikot. A párt Strasbourgig ment, ahonnan két év után most kapták meg a bírósági döntést: a Jobbik nem használt ki minden jogorvoslati lehetőséget Magyarországon.

ÁSZ-bírság a Jobbiknak: elutasították a párt panaszát Strasbourgban

Májusban három országgyűlési képviselő lépett ki a Jobbikból, így kilencre nőtt a frakciót maguk mögött hagyók száma. Sneider Tamás, a párt volt elnöke, akit a pártvezetés, Jakab Péterék vissza akartak hívni a parlamenti alelnöki posztról, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely, is bejelentették: kilépnek, független parlamenti képviselők lesznek a jövőben. Nem fogadták el Jakab Péter elnök-frakcióvezető békejobbját, sem Balczó Zoltán gesztusát, aki végül is visszalépett attól, hogy Sneider parlamenti alelnöki helyére a jelölést elfogadja.

Jakab Péter szerint jó úton jár a Jobbik, ezt látják a pártpreferenciákból. A párt elnöke a kilépő politikusokról azt mondta: nem mind a kilenc tag az ő elnöksége alatt hagyta el a frakciót. Az ATV Start című műsorában Jakab hozzátette: a politikus, képviselő szereti azt képzelni, hogy minden körülötte forog, nem a képviselők, hanem a választók életét akarja jobbá tenni.

 

 

A kilépéseket pedig szerinte tisztulási folyamatként is lehet értékelni. Úgy véli, a kilépők nem tudták elfogadni a tisztújítás végeredményét, ezért távoztak, viszont már korábban is érezte, hogy menni akarnak a politikusok.

Nincs diktatúra

Sneider Tamás “statáriális kivégzésről”, “véleményterrorról” és a párton belüli megfélemlítésről írt a Facebook oldalán a búcsúüzenetében.

Jakab véleménye szerint nincs diktatúra a pártban, ezt mutatja az is, hogy csapatban dolgoznak. Példaként hozta, hogy egy elnökségi ülésen is van olyan, hogy leszavazzák Jakab Pétert, és ezt tudomásul is veszi.

Jobbik-LMP-Momentum

Arra a felvetésre, hogy 2022-ben összefog-e a Jobbik, az LMP és a Momentum, azt mondta: nem azonosítja Ungár Pétert az LMP-vel, ott sok tisztességes hazafit ismer. „A két lista koncepciója sokkal hatékonyabban tudja a kormánykritikus szavazókat megszólítani a kormányváltás érdekében” – fűzte hozzá. A Jobbik szerinte megérkezett oda, ahol egy magyar néppártnak lennie kell ahhoz, hogy minden magyart tudjanak képviselni.

Strasbourg elutasította

Tiltott pártfinanszírozás címén még 2017-ben, több mint 660 millió forintra büntette meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbikot. Magyarországon nem lehet jogorvoslattal élni az ÁSZ bírságát illetően, ennek ellenére a Jobbik elment az Alkotmánybírósághoz és a közigazgatási bírósághoz is, viszont mindkét helyről a törvény miatt fizetésre szólították fel őket.

A Jobbik ezután a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ahol két év után most kapták meg a végzést: elutasították a Jobbik határozatát, arra hivatkozva, hogy a Jobbik nem használt ki minden jogorvoslati lehetőséget Magyarországon. A nyolc soros határozatban azt is kimondják, hogy fellebbezésnek helye nincs.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után az Állami Számvevőszék a következőt írta szerkesztőségünknek:

"Ezúton tájékoztatom, hogy a mai cikkükben valótlanul állították, hogy az Állami Számvevőszék büntetést, bírságot szabott ki a Jobbikra.

Az Állami Számvevőszék nem szabott ki büntetést, bírságot a Jobbikra. A törvényben meghatározott jogkövetkezmény a Jobbik törvénysértő gazdálkodásának következménye volt, a jogállami normáknak megfelelően. Ezt az illetékes magyarországi bíróság határozata is kimondta, ami megerősítette, hogy az ÁSZ nem hatóság, így nem is szabott ki bírságot.

Az 1989 óta hatályos párttörvény – amely a pártok jogkövető és példamutató magatartására épül – írja elő, hogy ha egy párt tiltott támogatást fogadott el, köteles annak értékét megállapítani és befizetni a központi költségvetésnek. Ezt állapította meg – a párt helyett – az ÁSZ ellenőrzése.

Ezen túl a párt központi költségvetésből juttatott támogatását az elfogadott tiltott támogatás mértékének megfelelő összeggel csökkenteni kell a törvény rendelkezése alapján.

Mindez azért lényeges, mert a pártok a bírósági bejegyzésükkel kötelezik magukat a párttörvény rendelkezéseinek betartására, ami az alapja a költségvetési támogatásnak.

Felhívom a figyelmét, hogy amennyiben egy párt tiltott támogatást fogadott el, nem biztosított a törvényes gazdálkodása, a tiltott támogatás korrupciós veszélyt jelent, továbbá a tiltott támogatást elfogadó párt más pártokkal, így például a többi ellenzéki párttal szemben is jogtalan előnyökhöz jutott. Ez történt a Jobbik esetében."

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink