Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-18 08:20:00

Orbán volt minisztere gyűjtést kezdeményez a Lánchíd felújítására

Pálinkás József szerint ez nemzeti ügy.

"2021. szeptember 21-én fogjuk ünnepelni Széchenyi István születésének 230. évfordulóját. Készüljünk hitvallásához méltóan az évfordulóra! Emlékezzünk tettekkel Széchenyire!

Vessünk véget annak a kicsinyes és méltatlan politikai játszmának, ami Széchenyi egyik legjelentősebb alkotása, a Lánchíd körül zajlik!

A megosztott országnak szinte nincsenek közös ügyei. Reméljük, hogy világhírű szimbólumunk a Lánchíd még közös ügy. Ha már ezen sem lehet majd átmenni, mert felújítás nélkül hamarosan le kell zárni, ez a közös utunk is lezárul.

Mi, Széchenyi szellemi örökösei, és egy új világ megteremtésére vállalkozók, saját jövedelmünkből, anyagi lehetőségünknek megfelelően, felajánlást teszünk a Lánchíd felújítására szolgáló alap létrehozására.

Én mint Széchenyi Akadémiájának előző elnöke kérem minden honfitársunkat és minden magát magyarnak vallót, éljen bárhol a világban, hogy csatlakozzon hozzám, és mutassuk meg, hogy 181 évvel a Lánchíd építési munkálatainak megkezdése után mi is képesek vagyunk összefogni és áldozatot vállalni a mára Magyarország és fővárosunk szimbólumává vált Széchenyi Lánchíd gyors és teljes felújítása érdekében.

Csak azok kedveljék (like) ezt a bejegyzést, akik hajlandók anyagilag is hozzájárulni! Egy napi jövedelem (sőt fél napi is) elegendő! Ha egy 365-öd Széchenyik vagyunk, az már megtiszteltetés! Mindazok, akik egy napi jövedelmüknél többet ajánlanak fel, bekerülnek a Magyar Hazafiak 2020 könyvbe" – írta a Facebook-oldalán.

A főváros az emberekhez fordulna a Lánchíd hiányzó forrásai miatt

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink