Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-13 13:06:00

“Autós vagyok, nem bűnöző!” - Nyílt levélben ment neki Karácsonynak a Jobbik erős embere

Fővárosi lakosként írt nyílt levelet Szilágyi György Karácsony Gergely főpolgármesternek.

Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott írásában a jobbikos képviselő leszögezi, hogy nem mint ellenzéki országgyűlési képviselő, hanem mint fővárosi lakos írja sorait. „Azoknak a nevében szántam rá magamat a levél megfogalmazására, akik lassan már a legsúlyosabb bűnök elkövetőivel kerülnek egy kalapba, akiktől ma szinte politikai divat lett elhatárolódni, akiknek az igazságát a sajtómegtorlástól tartva már senki sem meri felvállalni. Akik a főváros leginkább kirekesztett, legjobban megbélyegzett társadalmi rétege lettek. Ők pedig az autóvezetők” – fogalmaz bejegyzésében.

Mint írja, „én is óvom a Földet, és imádok két keréken közlekedni. De emellett – Isten bocsássa meg! – autóba is ülök. Elviszem a lányaimat iskolába, edzésre, és autó nélkül nem tudnám ellátni számtalan egyéb hivatalos és családfői kötelességemet. Erőt gyűjtöttem ezért, és kimondom hát azt a provokatív mondatot, amit ma a fővárosban csak suttogva lehet: autós vagyok, nem bűnöző.”

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink