Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-12 11:06:00

Vascsővel vertek fejbe egy idős férfit 40 ezer forintért

Cs. László vizet kérve jutott be a sértett udvarába, ahol megütötte a férfit, és pénzt követelt.

Keddven egy solymári házba jutott be a gyanúsított, majd egy vascsővel ütötte le az idős lakót, és 40 ezer forintot akart ellopni tőle. A férfi hiába hajtogatta, hogy nincs pénze, a betörő tovább ütötte és fojtogatta, majd értékek után kezdett kutakodni – írja a police.hu.

A hangokra a férfi lánya feljött a pincéből, és mikor a telefonjához nyúlt, a gyanúsított nekirontott. Harapással szabadult ki a nő szorításából, lefújta gázspray-vel, aztán elmenekült. Tíz perccel később már elfogták a rendőrök a 45 éves Cs. Lászlót, aki a solymári vasútállomáson mosta ki a szeméből a neki is jutó gázspray-t. Később az is kiderült, hogy a Nagyatádi Rendőrség már lopás miatt kereste. 

A nagy valószínűséggel hajléktalan életmódot folytató, bejelentett munkahellyel és állandó jövedelemmel nem rendelkező Cs. László kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panaszt tett. Vele szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - indított eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink