Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-05 16:41:00

Egymásra mutogat az MLSZ és a rendőrség: kinek a felelőssége a szabályok betartatása?

Egy-egy millió forintra büntette a labdarúgó kupadöntő mindkét csapatát az MLSZ – tudta meg híradónk a szövetségtől. A Honvéd és a Mezőkövesd játékosai is kimentek a szurkolók közé a mérkőzés után, ami szabályellenes. Az MLSZ szerint a szurkolók bírságolása már a rendőrség jogköre. A rendőrség azonban azt közölte: a szervező felelőssége, ami a stadionban történik.

A Puskás Arénában 10 ezren szurkoltak a Honvéd és a Mezőkövesd csapatának. A drukkerek azonban nem viseltek maszkot, nem tartották be a másfél méteres távolságot, a mérkőzés végén pedig együtt ünnepeltek a játékosokkal.

"Nincs eszköz az MLSZ kezében a szurkolókkal szemben" - ezt állítja Sípos Jenő. A szövetség szóvivője híradónknak elmondta: a szabályok ellenőrzése és szankcionálása a nézőtéren a rendőrség feladata. Ami azonban a sportzónában történik, már az MLSZ felelőssége. Éppen ezért a Honvédot és a Mezőkövesdet egy-egy millió forintos pénzbüntetéssel sújtották, amiért játékosaik a szurkolókkal együtt ünnepeltek.

„A sportzónában tartózkodó személyek nem hagyhatják el a zóna területét, nem érintkezhetnek a nézőkkel, szurkolókkal, mert az egyik része az tesztelt, a sportzónában lévők teszteltek, míg a nézőtéren levők nem. Ezért vonatkozik ide ez a szabályozás, hogy nem lehet elhagyni a területét, nem lehet pacsizni, ölelkezni, kézfogás és egyéb kontaktusok nem engedélyezettek. Ha ezt megsértik, az fegyelmi eljárást von maga után”

- mondta Sípos Jenő.

Az ATV híradója megkereste a Budapesti Rendőrfőkapitányságot, hogy készülnek-e bírságot kiszabni akár a klubok, akár a szurkolók számára. Válaszukban azt írták: az érvényes kormányrendelet szerint nem a rendőrség, hanem a szervező, vagyis az MLSZ felelőssége a szabályok betartatása.

"Mindenkinek maszkot kellene viselnie a tömegrendezvényeken" – ezt már Falus Ferenc volt tiszti főorvos mondta híradónknak. A szakember szerint a most érvényes távolságtartási szabályt lehetetlen betartani.

„Én betarthatatlannak tartom ezt a szabályt, ilyen nincs. Vagy zárt a mérkőzés, és ott csak szotyolázó VIP vendégek vannak, vagy tudomásul kell venni, hogy amint a nézőtérre az emberek bemennek, onnantól kezdve nem lehet kontrollálni, hogy hova ülnek le, vagy mit csinálnak”

- fogalmazott Falus, hozzátéve: nemrég egy spanyolországi tüntetés után 5 nappal ugrott meg a megbetegedések száma.

 
Ajánlom

További belföldi híreink