Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-04 06:36:00

Szívszorító részletek: Vitray Tamás Földi Teri mellett volt az utolsó óráiban is

Földi Terit hosszú ideje kezelték már a Mazsihisz Szeretetkórházban, ahol június 2-án hunyt el. A színésznőt az utolsó években leginkább volt férje, Vitray Tamás látogatta, hiszen kapcsolatuk annak ellenére sem szakadt meg, hogy több mint 30 éve elváltak. A tévés legenda egykori szerelme mellett volt az utolsó órákban is – írta meg a Bors.

Vitray Tamás gyászol, hiszen a Jászai Mari-díjas színésznő 40 éven át volt fontos szereplője életének. Földi Teri ugyan 1986-ban a mexikói olimpia után szakított a férjével, miután tudomást szerzett arról, hogy titkos viszonyt folytat Kállai Borival, a kapcsolatuk sosem szakadt meg igazán. Jóban maradtak és barátságuk évtizedeken át kitartott. Olyannyira, hogy Vitray Tamás rendszeresen látogatta Földi Terit a kórházban. Erről éppen egy évvel ezelőtt beszélt a Ripostnak.

 

– Nem érzek ebben semmi különlegességet, nem érdemlek ezért külön figyelmet. Számomra teljesen természetes, hogy meglátogatom Terit, hiszen tíz évet éltünk együtt, ami hosszú idő. Ha tehetem, hetente bejárok a Mazsihisz Szeretetkórházba, hiszen a második nejem mellett több ismerősömet, barátomat is ott ápolják. Én szerencsére jó erőben vagyok és ha szép az idő, szívesen sétálok a kórház kertjében Terivel, akit a lányán és rajtam kívül nem igazán látogat senki – mondta akkor Vitray, aki volt felesége mellett volt az utolsó napokban és órákban is.

 

Részletek a Borsonline-on.

Ajánlom

További belföldi híreink