Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-02 15:16:00

"Gyakorlatilag már nem volt tüdeje" - magyar orvos végzett először transzplantációt aktív koronavírusos betegen

Lang György egy interjúban mondta el, hogyan zajlott a műtét, amelyet előtte még senki nem végzett, és arról is beszélt, miért kellett távoznia Budapestről.

Egy 45 éves kétgyerekes családanya volt az első olyan koronavírus-pozitív beteg, akin tüdőátültetést végeztek el. A pácienst Lang György operálta a Bécsi Orvostudományi Egyetemen, ahová Klagenfurtból érkezett a kérés az átvételére. A nőt hat hete tartották műtüdőn, és a helyzetét súlyosbította, hogy a koronavírus ennyi idő után sem tűnt el a szervezetéből. (Kínai orvosok már végeztek transzplantációt koronavírusos betegeken, de azok szervezetében a műtét idején már nem volt ott a kórokozó.)

Lang György a Válasznak adott interjúban felidézte, hogy a nő tüdejébe lélegeztetőgéppel is mindössze 20 milliliter levegőt lehetett belepréselni, miközben a normális térfogat 400 milliliter körül lenne.

„Neki tehát gyakorlatilag már nem volt tüdeje”

– mondta.

Mivel szervátültetésnél fontos a beteg immunrendszerének az elnyomása, nehogy a szervezete kilökje az új szervet, Bécsben úgy döntöttek, hogy a véréből a transzplantáció előtt eltávolítják azokat az ellenanyagokat, amelyek megtámadhatták volna az új tüdőt.

Lang György azt mondta, a nő szervezetében lényegében egy több hete halott tüdőt találtak, a kilencórás műtét legnagyobb és legnehezebb részét ennek az eltávolítása tette ki.

A beteg már észleli a külvilágot, az új tüdeje jól működik, és a vírust is legyőzte, de nagyon hosszú felépülés vár rá – mondta az orvos. Az operáció után az ünneplésre nem nagyon volt lehetőség:

„A végén mindenki örült, de csendben, mert a fáradtság mellett érezni lehetett a nyomást: bár hermetikusan zár a védőruha, a magas víruskoncentráció miatt még így is ott volt a fertőzés veszélye. Márpedig mi közelről láttuk a vírus pusztító erejét"

- mondta az orvos.

Lang György beszélt a Budapestről való távozásának a körülményeiről is. Felidézte, hogy annak idején a Semmelweis Egyetem rektora kérte fel a tüdőtranszplantációs program elindítására Magyarországon, de az végül az akkor Kásler Miklós vezette onkológiai intézet területén felépült klinikán valósult meg.

„Három évig vitorláztam ellenszélben, a mindennapokban ez működött, határhelyzetekben azonban már nem. Amíg csak kutatási projektek blokkolásáról volt szó, elviseltem, de amikor először úgy éreztem, hogy betegeket veszélyeztet az, hogy nem tudom érvényesíteni vezetői elképzeléseimet, nem tudok a szaktudásom alapján gyógyítani, azonnal döntöttem: én ehhez nem adom a nevem tovább” – mondta Lang György, aki Bécsben azóta számos magyar beteget operált, mint mondta, őket Magyarországon azért nem tudják megműteni, mert hiányoznak a személyi feltételek.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink