Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-28 19:44:00

Túlélheti a szigetvári műhiba áldozata

Megvan az esélye a túlélésre annak az asszonynak, akinél súlyos hibát vétettek a Szigetvári Kórházban. Amint arról híradónk beszámolt, az operáció végén a feltárt területet nem sóoldattal, hanem egy erős fertőtlenítővel mosta át a személyzet. A műhiba miatt azonban az asszony maradandó szervi és lelki sérüléseket szenvedett.

Szigetvári horror: A szakértő szerint hosszú folyamat lesz az asszony felépülése

 

„Befekszem egy kórházba és meghalok. Emberi felelőtlenség”- mondta a szomszéd, aki jól ismeri a 42 éves asszonyt, akit néhány napja a Szigetvári kórházban operáltak.

Úgy tudjuk, hogy a beavatkozást nem a központi, hanem az úgynevezett kisműtőben végezték el. Ide nem akarták levinni a 8 literes fertőtlenítős flakont, ezért ebből egy keveset egy üvegbe öntöttek, és nem írtak rá hogy mi van valójában benne, így keveredett a sóoldatok közé. Ezeket az aldehid fertőtlenítő szereket általában a műtők fertőtlenítésére és a műtéti eszközök sterilizálásánál szokták használni.

A szakorvos szerint, ha ténylegesen túl van az életveszélyen a beteg, akkor bizony hosszú felépülés vár rá. Gyulladás vagy rosszabb esetben tályog alakulhat ki a szervezetében.

Késmárky András sürgősségi szakorvos szerint a rehabilitálódási időszak hossza számos tényezőtől függ. Az, hogy milyen szerveket, milyen mértékben érintett, illetve, hogy az akkut kialakult szövődmények, valamint a gyógyulási folyamat megindítása érdekében elvégzett beavatkozások mennyire vették igénybe a szervezetet mind befolyásolhatják a felépülés időtartamát.

A pszichológus szerint is hosszú lesz a gyógyulás, nemcsak testileg, de lelkileg is.

Káplár Mátyás elmondása szerint minden krónikus állapot esetén, a legfájdalmasabb annak az elfogadása, hogy valaki elveszti az élete felett a kontrolt, és az soha nem lesz már olyan, mint korábban. Hozzátette továbbá, hogy jelen esetben tovább súlyosbíthatja a helyzetet az a tény, hogy véletlenről van szó, tehát a hiba elkerülhető lett volna.

Meggyesi Attila, híradónk által megkérdezett ügyvéd szerint, amennyiben felelősség megállapítására kerül a sor kártérítésre illetve sérelmi díjra lesz jogosult a beteg, tekintettel arra, hogy intézeti körülmények között történt az eset.

A rendőrség továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink