Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-26 08:03:00

Csak miniszteri engedéllyel vehetnek stratégia vállalatot külföldiek

Év végéig a belgazdaságért felelős miniszter döntése szükséges ahhoz, hogy külföldi szereplő magyar stratégiai vállalatban szerezzen tulajdonrészt – írja a Magyar Közlönyre hivatkozva az Mfor.

A portál megjegyzi, hogy az április elején bejelentett gazdaságvédelmi akciótervben említették meg, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult válság idején a kormány megvédené a magyar vállalatokat attól, hogy külföldiek felvásárolják vagy tulajdonrészt szerezzenek benne. Az erre vobatkozó vonatkozó kormányrendelet azonban csak a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

Ennek értelmében a belgazdaságért felelős miniszter, vagyis Palkovics László bólintása szükséges az alábbi jogügyletekhez:
-    stratégiai társaságban bizonyos tulajdoni hányadának átruházása,
-    tőkeemelés,
-    stratégiai társaság átalakulása, egyesülése, szétválása,
-    átváltoztatható, jegyzési jogot biztosító vagy átváltozó kötvény kibocsátása,
-    stratégiai társaság részvényén, üzletrészén haszonélvezeti jog alapítása.

Ami az ügylet nagyságát illeti, a rendelet szerint akkor van szükség bejelentésre, ha külföldi befektető a tulajdonszerzés, a kötvény tulajdonjogának megszerzése vagy a  haszonélvezeti jog megszerzése következtében a  stratégiai társaságban közvetlenül vagy közvetetten legalább 10 százalékos részesedést szerez, és a befektetés összértéke eléri vagy meghaladja a 350 millió forintot.

A bejelentési kötelezettség akkor is fennáll, ha 15, 20 vagy 50 százalékos tulajdonjogot szerez a külföldi befektető, vagy ha a megjelenésével a külföldiek kezében lévő tulajdonrész aránya meghaladja a 25 százalékot.

A miniszterhez benyújtott bejelentésben a külföldi befektető személy személyazonosító adatai, állampolgársága mellett a jogi személy legfőbb adatait is rögzíteni kell a jogügylet részletes leírása mellett. A dokumentumban az ügylet szempontjából releváns és lényeges körülményeket is részletezni kell, és minden szükséges és keletkezett iratot, okiratot csatolni kell.

A miniszter ezek alapján a benyújtástól számított 45 napon belül fog dönteni: vagy tudomásulveszi az ügyletet, vagy tiltó hatályú döntést hoz. Utóbbit meg kell indokolnia, ha a bejelentő ezzel nem ért egyet, akkor közigazgatási nemperes eljárásban a Fővárosi Törvényszéken támadhatja meg a döntést.

A kormányrendelet a mellékletében összesen 21 olyan ágazatot sorol fel, melyek területén működő cégek stratégiai vállalatoknak tekinthetők ebből a szempontból. A teljesség igénye nélkül az alábbi ágazatok érintettek:
-    turizmus,
-    építőipar,
-    egészségügy,
-    nukleáris szektor,
-    kormányzati létesítmények,
-    pénzügyi szektor,
-    élelmiszerágazat és mezőgazdaság,
-    védelmi ipar,
-    energiaszektor,
-    kommunikációs szektor,
-    kereskedelmi létesítmények,
-    vegyi szektor.

 

atv.hu / Mfor

Ajánlom

További belföldi híreink