Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-22 21:21:00

Orbán a baloldalról: Most megkapják a magukét

Kásler Miklósnak történelmi érdemei vannak a járványkezelésben – egyebek mellett erről beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjúban. A DK úgy reagált: a tárcavezető halálminiszterként érhette el a történelmi érdemeket. A kormányfő a járványkezeléssel kapcsolatban a baloldalnak is odaszúrt egyet. A Momentum EP-képviselője azonban emlékeztetett: sok esetben a kormány munkáját látták el ellenzéki párttársai. Közben az MSZP önálló egészségügyi tárca létrehozását szorgalmazza.

Bár sokan kritizálták Kásler Miklóst a koronavírus-járvány alatt, a kormányfő most mégis kiállt mellette. Orbán Viktor szerint az emberi erőforrások minisztere mindenre időben reagált. Emiatt sikerült elkerülni Magyarországon a tömeges megbetegedéseket.

"Amikor még mindenki szunyókált, akkor az ő ösztönei oda vezettek, hogy összehívta járványüggyel foglalkozó első szakmai testületet, és ez a lépés volt az, az ő döntése és ösztönszerá megérzése volt az, amely fölkínálta aztán nekem azt a lehetőséget, hogy meghozhassam azokat a döntáseket, amelyekkel egy-két héttel mindenkit megelőzhettünk." - nyilatkozta Orbán.

Az ellenzéki pártok egy részre azonban máshogyan ítéli meg az EMMI miniszter történelmi érdemeit.

"Kásler Miklós egészségügyért felelős miniszter érdemei valóban történelmiek, csak egy a baj, hogy ezt nem emberminiszterként, hanem halálminiszterként érte el. Sehol máshol ugynais a világon ugyanis a járvány elleni védekezés nem járt együtt ennyi felelőtlen kórházi ágy kiürítéssel, sehol máshol a világon nem volt ilyen magas a halálozási ráta." - fejtette ki Barkóczi Balázs.

A miniszterelnök arra is kitért a rádióinterjúban, hogy Magyarország sikeresen védekezett a járvány első hullámával szemben. A kormányfő szerint ehhez mindenki összefogására szükség volt, de a baloldal ebből is kimaradt. Mint mondta: "A baloldal az lépten-nyomon belekötött a kóráházakba, a védekzést irányító szakemberekbe, hát most megkapják a magukét, mert szégyenszemre elkulloghatnak a kertek alatt."

Közben a Momentum EP-képviselője szerint az ellenzék dolga, hogy felhívja a figyelmet a problémákra. Cseh Katalin úgy véli: önkéntes orvosként ő kivette a részét a védekezésből. Mint ahogyan párttársai is igyekeztek segíteni az embereknek.

"Én nagyon büszke vagyok a momentumos polgármestereinkre, akik sokszor a kormány helyett végezték el a fontos munkát. Soproni Tamás vagy Déri Tibor elintézte azt, hogy minden háztartásban legyen maszk, nagyon fontos szociális intézkedéseket hoztak meg." - fogalmazott Cseh.

Sajtótájékoztatóján az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó önálló egészségügyi tárca létrehozását szorgalmazta. Illetve azt, hogy a kormány legalább 700 milliárd forinttal fordítson többet az ágazatra.

Ajánlom

További belföldi híreink