Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-22 09:05:00

Baleset ért egy magyar szörfoktatót Dominikán: a férfi kómában van, családja azonban még nem tudja hazahozni

A férfit egy hete érte baleset, most mesterséges kómában tartják. Családja gyűjtésbe kezdett, hogy ki tudják fizetni kórházi kezelését.

A férfi testvére a Blikknek azt mondta, felvették a kapcsolatot a konzulátussal, amely rendkívül segítőkész. Tárgyaltak egy német betegszállító céggel is, ám egyelőre nem tudják, hogy Dávid mikor lesz szállítható állapotban.

A fiatal férfi januárban utazott el, hogy márciusig kite-szörfoktatóként dolgozhasson a Dominikai Köztársaságban. A járvány miatt a hazautazása bonyolulttá vált, úgy határozott, hogy a vírus lassulását ott várja ki.

A lap úgy tudja, egyik alkalommal épp légzőgyakorlatokat kezdett végezni egy medencében, ellenőrzött körülmények között. Azonban Dávid nem jött fel időben a víz alól és elvesztette az eszméletét. A fiatalt a barátai kimentették, újraélesztették és rövid időn belül kórházba is szállították, állapota azonban jelenleg nagyon súlyos.

"Dávid még mindig eszméletlen, és kezelés alatt áll, az eredményei biztatóak, és lassan visszahozhatják a mesterséges kómából. Ám azt, hogy mennyire tud felépülni ebből, hogy sérült-e az agya, illetve milyen mértékben, egyelőre nem tudjuk. Ezek megállapításához fel kell őt ébreszteni, csak ezután tudnak neurológiai vizsgálatokat végezni"

– mondta a Blikknek a férfi sógornője. 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink