Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-21 07:18:00

Szívszorító: Szilágyi István özvegye szeretné, ha férje gyilkosa is ott lenne a temetésen

A színész felesége szemtanúja volt, ahogy fiuk rátámad férjére, majd megöli. Humenyánszky Jolán fia ellen vallott a rendőrségen, a Ripost szerint mégis azt szeretné, ha a temetésen fiával együtt búcsúztathatná férjét.

A lap szerint a nő meggyőződése, hogy Péter megbánta szörnyű tettét, és nem is akart igazán az apjának ártani, csak egy pillanatnyi elborulás váltotta ki belőle a gyilkos ösztönt. Minden vágya, hogy Péterrel az oldalán adhassa meg a végtisztességet a férjének, ennek érdekében pedig már el is kezdett intézkedni.

A 49 éves férfi jelenleg harmincnapos előzetes letartóztatását tölti az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI), édesanyjával pedig egyébként sem találkozhatna, mivel a nő tanúként érintett az ügyben. Az asszony ennek ellenére minden követ megmozgat, hogy – megfelelő védőőrizet mellett – Péter részt vehessen a temetésen. Jolán egy ügyvéddel is beszélt ez ügyben.

„Szinte biztos vagyok benne, hogy megbánta, amit tett, és szeretne elbúcsúzni az apjától. Mindenesetre én szeretném, ha ott lehetne, de nem tudom, hogy van-e erre lehetőség. Az ügyvéd szerint már nagyon rövid az idő arra, hogy megkapja az engedélyt, de nem adom fel”

– mondta a Ripost-nak az özvegy, aki csak azért hezitál, mert attól fél, hogy az elhunyt férjét gyászoló tömeg felbőszülne, ha látnák a sírnál Pétert.

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink