Itthon

3876-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, 2 újabb beteg hunyt el

Messi: A labdarúgás, akárcsak az élet, már nem lesz ugyanolyan
május. 31. vasárnap 14:54

A koronavírus-járványt követően az élet más területeihez hasonlóan a labdarúgás sem lesz ugyanolyan az FC Barcelona argentin labdarúgója, Lionel Messi szerint.

"Úgy vélem, a futball, ahogy az élet általában, már soha többé nem lesz ugyanolyan" - idézte a hatszoros aranylabdás támadót az El País Semanal.

"Mi, akik átéltük ezt az időszakot, mindig emlékezni fogunk rá, mi történt" - szögezte le a jövő hónapban 33 éves sztár, aki egyúttal együttérzését fejezte ki mindazok felé, akik szerettüket vesztették el a világjárvány nyomán. Egyben kiemelte: végtelenül hálás valamennyi egészségügyi dolgozónak, akik küzdenek a Covid-19 betegség ellen, amelynek szövődményeibe világszerte több mint 369 ezer ember halt bele, közel felük Európában, ahol mintegy 2 millió fertőzöttet tartanak számon.

A 138-szoros válogatott Messi úgy véli: a labdarúgás számos más sportághoz hasonlóan jelentősen megérzi majd a pandémia hatását. Egyrészt gazdaságilag, mivel véleménye szerint számos, a sporttal összefüggésben álló támogatóra lesz hatással a kialakult, bonyolult helyzet; másrészt a profi sportolók teljesítményét illetően, hiszen az edzésekhez, versenysorozatokhoz és a hétköznapokban megszokott más tevékenységekhez a kényszerszünet után fokozatosan kell újra hozzászokni.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt spanyol bajnokságot három hónapos szünet után június 11-én folytatják, egyelőre zárt kapuk mögött. A La Liga csapatai hétfőtől készülhetnek együtt ismét teljes kerettel, május eleje óta csupán a kis csoportos tréningek voltak engedélyezettek.

Indiában és Pakisztánban gyorsan terjed a vírus
május. 31. vasárnap 13:32

Az indiai szövetségi egészségügy-minisztérium vasárnapi adatai szerint a Covid-19 járványban 182 143-an fertőződtek meg, a halálesetek száma pedig 5164. Egyetlen nap alatt 8380 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus, a napi halálesetek száma pedig 193-mal nőtt, ami rekordnak számít a járvány kitörése óta. A halálesetek 60 százalékát két államból, az ország pénzügyi központjának számító Mahárárstrából, illetve a kormányfő, Narendra Modi szülőhelyéről, Gudzsarát államból jelentették. Az új fertőzések hat államban, közöttük az ország fővárosában, Újdelhiben összpontosulnak.

Indiai egészségügyi illetékesek bírálták a kormány járványpolitikáját, a Modi hivatalához eljuttatott május 25-i levelükben figyelmeztettek, hogy "irreális" akkor felszámolni a vírust, amikor már bekövetkezett a "csoportos fertőzések" szakasza. Egészségügyi szakértők szerint a fertőzöttek száma exponenciálisan növekszik, a március 25-én elrendelt drákói karanténszabályok ellenére. Az elmúlt hónapokban lassan enyhítettek a korlátozásokon, a kormány pedig szombaton bejelentette, hogy júniustól ismét engedélyezik a gazdasági tevékenységeket.

A szomszédos Pakisztánban 69 496-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a haláleseteké pedig 1483 az egészségügy-minisztérium vasárnapi tájékoztatója szerint. Egyetlen nap alatt 3039 új fertőzöttet és 88 halálesetet jelentettek. 42 742 embert ápolnak kórházban, és 25 271 ember gyógyult meg, azaz a fertőzöttek 36,4 százaléka. Az ázsiai országban elrendelték a maszk kötelező viselését a zsúfolt helyeken. Egészségügyi illetékesek szinte naponta figyelmeztetnek a karanténintézkedések betartásának fontosságára. A kormány ennek ellenére nem záratta be a mecseteket, ugyanakkor szorgalmazza - de nem tette kötelezővé a társas távolságtartást. A halálos áldozatok számát illetően Pakisztán a harmadik helyen áll a Közép-Keleten Irán és Törökország mögött.



Helyzetjelentés Los Angelesből
május. 31. vasárnap 12:20

 

 

 

Rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak Brazíliában
május. 31. vasárnap 11:14

Rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak Brazíliában szombatra: egy nap alatt 33 274-gyel több ember lett bizonyítottan koronavírusos az országban.

A brazil egészségügyi minisztérium közlése szerint az utóbbi 24 órában 956-an hunytak el a ragály miatt, velük együtt 28 834 halottja van a járványnak a latin-amerikai államban. Az összes fertőzött száma csaknem félmillió.

Latin-Amerika egészében a bizonyítottan koronavírustól fertőzöttek száma megközelíti az egymilliót, a haláleseteké pedig már meghaladta az 50 ezret.

Meghaladta a hatmilliót a fertőzöttek száma
május. 31. vasárnap 9:35

A világban 6 060 207-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 369 156, a gyógyultaké pedig 2 456 790-re emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 5 927 255, a halálos áldozatoké 364 933, a gyógyultaké pedig 2 493 792 volt. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztelés, és a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen.

A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek továbbra is az Egyesült Államokban van, ahol 1 770 384 a fertőzöttek száma, meghaltak 103 781-en, felgyógyultak 416 461-en.

Brazíliában továbbra is ütemesen nő a fertőzöttek száma: vasárnapra 498 440-re emelkedett. A kórban 28 834-en haltak meg, 200 892-en pedig felgyógyultak.

Oroszországban 396 575-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 4555, a gyógyultaké pedig 167 469.

Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 274 219 volt, 38 458-an haltak bele a betegségbe, 1182-en gyógyultak ki belőle.

Spanyolországban 239 228 fertőzöttet, 27 125 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak.

Olaszországban a fertőzöttek száma 232 664, a halálos áldozatoké 33 340, és 155 663-an gyógyultak fel a Covid-19-ből.

Franciaországban 188 752 fertőzöttről, 28 774 halálos áldozatról és 68 386 gyógyultról tudni.

Németországban 183 189 a fertőzöttek száma, 8530 a halottaké, és 164 908-an meggyógyultak.

Indiában 181 827 fertőzöttet, 5185 halálos áldozatot és 86 936 gyógyultat jegyeztek fel.

Törökországban 163 103 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 4515, a gyógyultaké pedig 126 984.

Peruban 155 671 fertőzöttet, 4371 halálos áldozatot és 66 447 gyógyultat regisztráltak.

Iránban 148 950 fertőzöttről, 7734 halálesetről és 116 827 gyógyultról tudni.

Chilében 94 858 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 997, a gyógyultaké pedig 40 431.

Kanadában 91 909 fertőzöttet, 7159 halálos áldozatot és 48 517 gyógyultat tartottak számon.

Mexikóban 87 512 fertőzöttet diagnosztizáltak a SARS-CoV-2 nevű vírussal, 9779-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 nevű betegség szövődményeibe, a gyógyultak száma 61 247.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 84 128 esetet tartottak nyilván vasárnap reggel, 4638 halálos áldozatot és 79 386 felépültet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.

Ketten haltak meg egy nap alatt
május. 31. vasárnap 8:49

Újabb 9 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3876 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 2 idős, krónikus beteg - írja a koronavirus.gov.hu. Ezzel 526 főre emelkedett az elhunytak száma, 2147-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1203 fő. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti.  419 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 25-en vannak lélegeztetőgépen.

Újraindul a brit versenysport, sok mérkőzést ingyen közvetítenek
május. 30. szombat 19:50

Újraindul a jövő héten a koronavírus-járvány miatt hónapok óta szünetelő brit professzionális versenysport, köztük az első osztályú angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League, amelynek sok mérkőzését most első ízben ingyen közvetítik a brit televíziós állomások.

Oliver Dowden kulturális, sport- és médiaügyi miniszter, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta szombat este a Downing Streeten, elmondta: a labdarúgás, a tenisz, a lóverseny, a Forma 1, a krikett, a golf, a rögbi, a snooker és sok más sportág hamarosan visszatér a brit képernyőkre.

Dowden szerint a sportrendezvényeket egyelőre zárt létesítményekben, közönség nélkül lehet csak megtartani, de éppen ezért jelentősen bővül a televíziós közvetítések köre.

A járvány megfékezését célzó korlátozások miatt márciusban félbeszakadt Premier League-sorozat hátralévő 92 mérkőzéséből négyet a közszolgálati BBC televízió, további 25-öt a Sky Sports fizetős kereskedelmi sporttelevízió térítésmentesen közvetít.

A BBC legutóbb az 1987-1988-as bajnokság idején közvetített első osztályú angol labdarúgó mérkőzéseket, a jelenlegi formájában 1992 óta létező Premier League eddigi történetében pedig soha nem volt élő meccsközvetítés a brit közszolgálati tévében.

A Premier League-sorozat június 17-én, szerdán indul újra a Manchester City-Arsenal, illetve az Aston Villa-Sheffield United mérkőzésekkel, a többi meccset annak a hétnek a végén játsszák.

A Nagy-Britanniában rendkívül népszerű snooker már hétfőn újraindul a Championship League bajnoksággal, amelyet szintén zárt ajtók mögött tartanak.

A futballhoz hasonlóan itt is hatósági előírás, hogy csak azok a versenyzők vehetnek részt a 200 ezer font (80 millió forint) összdíjazású tornán, akik negatív koronavírus-leletet tudnak felmutatni.

Oliver Dowden a szombat esti sajtótájékoztatón elmondta: a korlátozások enyhítésének jegyében hétfőtől egyszerre hat, nem egy háztartásban élő ember végezhet együtt szabadtéri testedzést, de az a szabály továbbra is érvényben van, hogy a nem együtt lakóknak legalább két méter távolságot kell tartaniuk egymástól.

Hétfőtől legfeljebb hatfős, nem egy háztartásban élő csoportok nemcsak közterülten, hanem például magánházak kertjeiben is találkozhatnak.

A március 23-án érvénybe léptetett korlátozások alapján eddig kettőnél több, nem egy háztartásban lakó ember nem tartózkodhatott együtt közterületen, emellett a nem együtt élő családtagok és ismerősök nem látogathatták egymást.

A brit hatóságok szombaton külön közleményben hívták fel a lakosság figyelmét arra, hogy ezek a korlátozások még a hétvégén is érvényben vannak, az enyhítés csak hétfőtől lép érvénybe.

A Downing Streeten tartott szombat esti sajtóértekezleten Jonathan Van Tam angliai tisztifőorvos-helyettes elmondta, hogy csütörtökön - a legutóbbi olyan napon, amelyről teljes körű adatok vannak - 562-en kerültek kórházba a koronavírus okozta Covid-19 betegség miatt.

A kórházi kezelésre szoruló betegek számának napi növekedési üteme április 2-án tetőzött: aznap 3121 embert szállítottak kórházba koronavírus-tünetekkel.

Van Tam professzor elmondta azt is, hogy az Egyesült Királyságban a szombat délelőtt zárult 24 órában 2445-tel nőtt az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma.

Szombatig 4,17 millió szűrést végeztek országszerte, és e vizsgálatok közül 272 826-nak lett pozitív az eredménye.

Az előző este zárult 24 órában 215 beteg haláláról érkezett bejelentés, így országosan eddig 38 376 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott.

Van Tam professzor elmondta, hogy a halálesetek és az új fertőzések napi számának mozgó heti átlagát mutató görbe most már folyamatosan és tartósan lefelé halad.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke levélben kéri Orbánt: rendezzék az orvosi béreket
május. 30. szombat 19:15

Levelet írt Orbán Viktornak az orvosi bérek rendezését kérve Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a kamara elnökségének nevében. Ezt a MOK honlapja szerint még pénteken küldték el a miniszterelnöknek.

A levélben azt írja, hogy az orvostársadalom a koronavírus-járvány alatt erőn felül helytállt, de „a járvány rávilágított arra, hogy a magyar egészségügy szerkezeti és financiális megújítása mára halaszthatatlanná vált.”

A magánegészségügy önmagában nem megoldás, és milliók számára nem hozzáférhető, írta. Szerinte egy átlátható, betegbiztonságot garantáló rendszer az egyik legfontosabb közérdek, ehhez pedig a orvosok bérének rendezése is kell.

A magyar emberek egészségének védelmét nem lehet tovább a gyorséttermi dolgozókéval megegyező 900 forintos orvosi és a szakmunkásokétól is elmaradó 1700 forintos szakorvosi nettó órabérre építeni.

Kincses szerint bérrendezés nélkül nem állítható meg az orvosok elvándorlása, nem garantálható az egészségügyi közellátás, a járvány elleni hatékony védekezés, nem számolható fel a hálapénz rendszere és az egészségügy megindult átalakításához nem nyerhető el az orvosok tevőleges együttműködése.

A levélben azt írja, hogy a MOK által készített bértáblát az Emberi Erőforrások Minisztériuma fogadta tárgyalási alapként tavasszal, de a járványügyi védekezés miatt a tárgyalások félbeszakadtak, és egyelőre eredménytelenül kérték ezek újraindítását. A járvány első szakaszának sikeres leküzdése után viszont Kincses szerint már nem a tárgyalások folytatása, hanem a bérrendezés vált halaszthatatlanná.

A kamara által javasolt bértáblában az általános orvosnak 2500, a szakorvosnak 4300, a pálya végén lévő szaktekintélynek 7000 forintos nettó órabér járna, amivel a hálapénz is megszűnhetne.

A héten benyújtott 2021-es költségvetésben a gyógyító-megelőző eljárások tervezett 9,6 százalékos emelése a levél szerint nem fedezi az egészségügy megfelelő és a járványhelyzet miatt megnövekedett költségű működését, sem pedig azt, hogy az egészségügyi dolgozókat a pályán és itthon tartsák.

index.hu

Elkapta a koronavírust a belga király unokaöccse egy családi ünnepség után
május. 30. szombat 17:53

Elkapta a koronavírust Joachim herceg, Fülöp belga király unokaöccse. A spanyol sajtó szerint a herceg egy nappal azelőtt, hogy jelentkeztek nála a tünetek, még egy családi ünnepségen vett részt Spanyolországban.

A spanyol sajtó szerint a rendezvényen a Spanyolországban jelenleg megengedett 15 ember helyett jóval többen, 27-en vettek részt. Ennek a brüsszeli udvar közleménye ellentmond, aszerint ugyanis csak 12-en voltak az ünnepségen. A spanyol hatóságok vizsgálják az ügyet.

A 28 éves Joachim herceg a király testvérének, Asztrid hercegnőnek a legkisebb fia. A Belga belga hírügynökség jelentése szerint május 24-én utazott Madridba, onnan Córdobába ment tovább, ahol 26-án vett részt az ünnepségen. Másnap jelentkeztek nála a tünetek, és 28-án a tesztje is pozitív lett.

A brüsszeli udvar hangsúlyozta, hogy Joachim szolgálati úton volt Spanyolországban, de egy magánjellegű összejövetelen is részt vett. Az nem derült ki, hogy a herceg hol kaphatta el a vírust.

Szlovéniában holnap véget ér a járvány
május. 30. szombat 17:37

Május 31-én Szlovéniában "adminisztratív értelemben" is véget ér a koronavírus-járvány - írta a helyi sajtó szombaton.

A szlovén kormány még május közepén - elsőként az Európai Unióban - hivatalosan is kihirdette a járvány végét, vasárnaptól ezt adminisztratív ételemben is megteszi. Ez annyit jelent, hogy hatályon kívül kerülnek azok a rendelkezések, amelyeket a járvány megfékezésére hozott a kabinet, és az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba - írták a lapok.

Szlovénia március 12-én hirdetett járványhelyzetet. A Covid-19 megbetegedés terjedésének megakadályozására bevezetett szigorú korlátozásokat fokozatosan, április végén és május elején kezdte feloldani.

Milan Krek, a közegészségügyi intézet (NIJZ) igazgatója a sajtónak nyilatkozva úgy vélekedett: azt, hogy adminisztratív értelemben vége a járványnak, "úgy kell fogadni, mint egy álhírt".

"A vírus közöttünk van, egy második hullám pedig sokkal veszélyesebb lehet" - figyelmeztetett. Ezért továbbra is ajánlott betartani a társadalmi távolságtartás szabályait, ott ahol az lehetséges. Ahol nem, ott viseljenek maszkot, és mossanak gyakran kezet - tette hozzá.

A parlament péntek éjjel elfogadta a kormány harmadik gazdaságélénkítő csomagját is, amelyet Janez Jansa kormányfő korábban a járvány lecsengése utánra ígért.

Ennek kulcsfontosságú intézkedései támogatják a rövidített munkaidő bevezetését. Az állam az év végéig átvállalja a munkáltatóktól a csökkentett munkaidőn felüli bért és a közterhek 80 százalékát. Továbbá azok a vállalkozások, amelyek forgalma több mint 10 százalékkal csökkent 2019-hez képest, és ezért kényszerszabadságra kellett küldeniük alkalmazottaik egy részét, az állam még júniusra is átvállalja az otthon maradt dolgozók bérének 80 százalékát, és a munkáltató mentesül az adó- és járulékfizetés alól. Úgynevezett üdülési csekket is bevezetnek a belföldi turizmus fellendítésére: felnőttenként 200 euró (70 ezer forint), gyerekenként 50 euró (17,4 ezer forint) értékben, amelyet csak belföldi szálláshelyeken lehet majd felhasználni.

A szlovén parlament által elfogadott három gazdaságélénkítő csomag összértéke 6 milliárd euró (valamivel több, mint 2000 milliárd forint).

Szlovéniában az elmúlt két napban nem nőtt a fertőzöttek száma, és nem regisztráltak új halálesetet, így az ismert koronavírus-fertőzöttek száma 1473, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma pedig 108 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 8-an vannak kórházban, közülük kettőt ápolnak intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában eggyel, 2246-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és senki sem hunyt el a Covid-19-betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 103 maradt. A diagnosztizált betegek közül 27-en vannak kórházban, közülük négyen lélegeztetőgépen.

A válságstáb további enyhítéseket jelentett be: engedélyezik zárt térben a 300 fős, nyitott térben pedig az 500 fős rendezvényeket. Szombattól pedig már szabadtéri sportversenyeket is lehet rendezni az országban, egyelőre azonban nézők nélkül.