Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-19 08:31:00

"Nagyon kemény dió volt!" - komoly próbatétel elé állították Győrfi Pált

Az OMSZ szóvivője egy napra otthon maradt a gyerekekkel, de azt ő sem gondolta korábban, mekkora munkát jelent ez.

Győrfi Pál most megtapasztalta, milyen rengeteg energiát igényel otthon maradni a gyerekekkel, háztartást vezetni és még dolgozni is. Mint mondja, az édesanyákra emiatt igazi hősként tekint. Győrfi dolgát az is megnehezítette, hogy három különböző korú gyermeke más-más figyelmet igényel - írja a Ripost nyomán a Blikk.

„Hát, az nagyon kemény dió volt. Én eddig is nagyon tiszteltem Adriennt, de csak most döbbentem rá, mekkora munka ez. Minden tiszteletem az övé. Szerintem az ilyen helyzetben helytálló anyák igazi hősök. Ezért a magam részéről megfogadtam, hogy ha vége lesz a korlátozásnak, azonnal elviszem a nejemet vacsorázni valahova”

– mondta a lapnak.

A szóvivő a koronavírus-járvány kezdete óta annyira megihlette az embereket, hogy tortát, sőt, alkoholos fagyit is neveztek el róla.

„Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen csak veszélyről és korlátozásokról beszéltem, nagyon pozitívan viszonyulnak hozzám az emberek. Rengeteg szeretetet kapok a közösségi oldalakon, de olyan is számtalanszor előfordul, hogy megállítanak az utcán. A torta és a fagyi meg aztán mindennek a teteje. Az előbbit kóstolhattam is. A cukrászmester hozott nekünk belőle Komáromból. Egy szilvás-diós sütit kell elképzelni, meg is ettük a gyerekekkel. A Győrfi Pálesz nevű fagyihoz még nem volt szerencsém, de már tervezzük, hogy elutazunk Újfehértóra, hogy nyaljunk néhány gombóccal, igaz, a gyerekek csak kóstolhatnak, hiszen alkoholos” – mesélte nevetve a szóvivő.

 

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink