Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-12 08:28:00

Van, ahol nem elbocsátásokat, hanem a munkaerőhiány megszűnését hozta el a koronavírus

Több ágazatban is kénytelenek voltak elbocsátani dolgozóikat a cégek, mert a járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek. A megváltozott munkaerőpiaci helyzet miatt közben elkezdték feltölteni a már régóta meglévő szabad pozícióikat a hulladékgyűjtési és -szállítási közszolgáltató cégek.

A Világgazdaságnak az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) és a fővárosi FKF Nonprofit Zrt. (FKF) is erről számolt be.

Az FKF tájékoztatása szerint több olyan hiánymunkakört is sikerült betölteni az elmúlt hetekben, amelyre hosszabb idő óta kerestek jelölteket: ilyen például a hulladékrakodó, a köztisztasági gépjárművezető, a köztisztasági takarító, a gépjárműszerelő és a lakatos.

Hozzátették, hogy egyelőre nem változott meg számottevően a fővárosi lakosság hulladéktermelési szokása, a keletkező hulladék mennyiségének nagyságrendjében és összetételében sincs eltérés a járvány kezdete óta. Az FKF és az alvállalkozói által
- Budapestről és az agglomerációs településekről - elszállított hulladék mennyisége az első negyedévben körülbelül 139 ezer tonna volt, amely nagyjából megegyezik a 2019-es hasonló adattal.

A közszolgáltatók napi jelentést küldenek az NHKV-nek. Ezekben eddig nem volt szó a hulladék begyűjtésével kapcsolatos problémáról. Az FKF-nél sem kellett módosítani a hulladékbegyűjtés rendjén. A lomtalanítást viszont egészségvédelmi okokból nemcsak Budapesten, hanem országosan leállították. Néhány hulladékudvart is bezártak, és a személyes ügyfélszolgálat is szünetel.

Az NHKV szerint az ágazat a kritikus időszakban is jól teljesít. A közszolgáltatók intézkedési tervvel készültek fel a járványügyi korlátozásokra - olvasható a Világgazdaság keddi számában.

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink